És másnap szeptember 16-án a nap az ágyuk bömbölésére kelt föl a hegyek
mögül.
A föld rengett. Az ágyútelepekről a füst fekete föllegekben szállt az
égi felhők közé, s már az első órában eltakarta a napot, s az égnek kék
tengerét
A bástyák és falak zuhogtak, ropogtak. A belső várba vegyesen hullt a
nehéz és az apró golyó, a tüzes nyíl, s a tüzes lapda. Ember és állat
élete nem volt többé biztonságban.
De ezt a veszedelmet készen várták a várbeliek. Dobó már éjjel
felkürtöltette a katonaságot. Egy részök a palánkot magositotta azokban
az irányokban, ahonnan a Hécey prépost házától várták másnapra a
golyóhullást. Más részökkel előhordatta a padlásokon maradt
állatbőröket, s vizes kádakba hordatta.
Ismét mások gerendákat, hordókat és földdel megtöltött zsákokat hordtak
a külső várba, a tömlöcbástyához és a kapukhoz, hogy a törésnél minden
anyag idejében készen legyen.
Amennyi üres csöbör s fazék csak volt a várban, azt mind meg kellett
tölteni vizzel. A földszinti és földalatti helyiségekből minden
fölöslegest kihordtak, s ágyakat raktak be. A répa, a krumpli, a só, –
minden olyan, aminek a golyó nem ártott, fölül került most, s a helyét a
dolgozó és alvó ember foglalta el.
Az istállót is megásták, s a lovak, tehenek félöllel mélyebb állást
kaptak.
A házak északi és keleti oldalát behányták földdel.
A várban már nem volt más éghető, csak a baromistálló teteje, meg az
istálló előtt egynéhány boglya széna, egy kis kazal buza, meg egy boglya
alomnak való szalma.
Dobó lehányatta az istálló tetejét is. A szénaboglyákat, buza-kazalt
behúzatta tehénbőrökkel, a szalmára meg földet hányatott.
Ami még gyulékony anyag volt, mint a házak padlása, meg az
ostrom-állások, azok oltására széthordatta a vizes bőröket.
Az ágyuk megdördülése ebben a munkában találta még a várat. Az első
félmázsás golyó a konyhán ütött be, s összetört egy csomó edényt.
Az asszonyok akkor raktak tüzet s készitették a lisztet, a zsirt, a
szalonnát, hogy a katonáknak főzzenek.
A nagy golyó beütésére rettenetes ijedelem támadt. Egymás hegyén-hátán
rohannak ki a konyhából, s aki nem fér az ajtón, mászik az ablakon.
A golyó pedig ott forog egy halom tört edény, fatál és zúzott cserép
között.
Mekcsey az istállóból látta a beütést. Odarohant.
– Mi az? – dördült rájok a kezét széttárva, hogy feltartóztassa őket.
– Beesett egy golyó.
– Vissza kell menni! Győjjenek utánam!
S besiet a konyhába. Kap egy dézsát a két fülinél. Önti a golyóra.
– No, – mondja a golyót a sarokba rugva, – főzzenek tovább. A golyó
balról jött, hát a konyha balfelében kell maradni. A másik oldalról át
kell szedni minden edényt, és senki azon a felén ne járjon. Itt a konyha
bal felén biztonságban vannak.
– Jaj, – mondotta egy asszony, – a tyúkom az éjjel kukorékolt. Végünk
van.
– Kakas volt az, – mondja Mekcsey.
– De bizony tyúk volt kapitány uram.
– No ha tyúk volt, hát délre azt főzzék meg nekem, akkor majd nem
kukorikol!
Az asszonyok még egy ideig hányták magukra a keresztet, de aztán mikor a
második golyó szakadt át a tetőn, maguk öntötték le vizzel és guritották
a másik mellé.
Ettől a golyózáportól az egész vár népe megzavarodott. Eddig csak egy
helyen duhogott az ágyú s ha a golyó be is szállt olykor, tudták már,
hogy azokat a falakat kell kerülni, amelyekre csak a reggeli nap süt, és
azokat a falakat, amelyek örökös árnyékban vannak. Azonban hogy most
mindenfelől görgött, süvöltött és csapott a golyó, s nagyságra a
görögdinnye és dió között váltakozott, nem tudták hol vannak
biztonságban.
Bezzeg volt most kelete minden rossz sisaknak, minden páncélnak. Eddig
csak a cigány hordta a sisakot, és mellvértet, ha mezitláb volt is, most
azonban, hogy a golyó mindenfelé pattogott, ütődött, potyogott, s a
borbélyoknak mindjárt az első órában tiz sebesültet kellett varrniok és
timsózniok, mindenki a fegyverrakásokhoz sietett s igyekezett magának
vasboritókot biztositani.
A két kapitány meg a hat főhadnagy az első negyedórában a vár minden
pontját bejárta.
– Nem kell félni! – mennydörgött Dobó.
S a hadnagyok szava visszhangként kiáltozta mindenfelé.
– Nem kell félni! A golyóesés nem váltakozik. Ahova egyszer golyó hullt,
ott ne járjatok.
De ők maguk csak jártak mindenfelé.
És csakugyan nem telt belé egy óra, maguk a golyók mutatták meg, hogy
melyik épületek, melyik falak a veszedelmesek. A golyók leverték a
vakolatot, s ahol homokkő volt az épület, annyi golyó állott bele, hogy
a fal fekete volt.
Viszont egyes faloldalok sértetlenek, fehérek voltak, s ha az ilyen
helyre esett is a golyó, csak úgy esett, hogy a másik falról pattant
oda.
Minden ilyen fal védőfal volt egyuttal, ahol a mesteremberek
dolgozhattak; a katonák pihenhettek.
Nem sok fal volt ilyen a várban, az is igaz.