Ezen az éjszakán más dolog is történt.
A kapun Varsányi kéredzkedett be, s egyenesen Dobóhoz rohant.
Dobó még ott volt a templombástyán, s a kezét melegitette a tűznél.
– Uram, – mondotta – azt jöttem jelenteni, hogy már minden zarbuzán föl
van állitva. A Hécey udvaráról is fognak lőni. Ezenkivül az összes
szakállas ágyúk és tarackok megszólalnak. A város felől két helyről, a
dombokon három helyről törik a falat a zarbuzánok, és ötven pontról is
ontják a golyót más ágyúk. A déli imádság alatt meg kirohannak a
kumbaradsik, és kopjákon parittyákon szórják a tüzes bombát. Jajajaj! –
tette hozzá csaknem sirva.
– Eszerint, – mondotta Dobó nyugodtan, – lőni fogják a tömlöcbástyát, a
külső várat, meg az ókaput, hát még?
– Mindent kapitány uram!
– Van még valami mondani valód?
– Nincs uram más, csak az, hogy jobb lenne-e ha már ilyen kevesen
vagyunk, s ekkora veszedelem…
Nem fejezhette be, mert Zoltay úgy csapta arcul, hogy az orra vére a
falra feccsent.
Dobó közibök nyujtotta a kezét.
– Ne bántsd!
S hogy Varsányi az orrát törülgetve értetlenül nézett Zoltayra, Dobó igy
szólt hozzá:
– Nem tudod-e, hogy halál fia, aki a vár feladását csak emliteni is
meri.
– Én kém vagyok, – duhogott Varsányi, – engem azért fizetnek, hogy
mindent megmondjak.
– Elég, – mondotta Dobó. Még ma éjjel fel fogsz esküdni te is. Azután
lesz gondom rád, hogy aranyba törülhesd az orrodat. Most jer velem.
A kút mellett haladtak el, ahol Gergely a cigánynyal és négy paraszttal
bombákat töltött. Éjjel nappal öt ember csinálta ezeket a bombákat.
Gergely tanitotta be őket erre, s azért kellett éjjel is dolgozniok,
hogy a váratlan ostrom esetén ne legyen kapdosás.
Dobó magához szólitotta Gergelyt. Felmentek mind a hárman a palotába.
Itt Dobó kivonta az iróasztal fiókját, és azt mondta Gergelynek:
– Írj levelet Szalkaynak, hogy a királytól és püspöktől eddig semmi
segitség nem érkezett, s hogy a vármegyéket és városokat sürgős
segitségre szólitsa.
Mig Gergely a levelet irta, Dobó a szomszédszobában föleskette Varsányit
is.
– Uram, – mondotta az eskü után Varsányi, – jól tudom én azt, hogy kinek
szolgálok. Ha ez a vár megmarad, nem kell énnekem többé török ruhába
öltöznöm.
– Jól beszélsz, – felelte Dobó. De ha semmi jutalmat se várnál, akkor is
csak igy kellene szolgálnod a hazáért.
Egy kancsó bor állott az asztalon. Odatette a kém elé:
– Igyál Imre.
A kém szomjas volt. Csaknem fenékig fölhajtotta a kancsót.
Mikor a bajuszát megtörülte, látszott a szeme járásán, hogy hálálkodni
akar, Dobó azonban megelőzte.
– A törökhöz azt hiszem nem mehetsz vissza többé, mert az éjjel el kell
vinned ezt a levelet Szarvaskőre. Aztán ott vársz, migcsak Vas Miklós
vissza nem érkezik a királytól meg a püspöktől. Ha lehet behozod őt is.
Ha nem lehet, akkor csak magad jösz. Van jelszó?
– Dehogy van uram. Ha az ember török ruhában van, meg egy két szót tud
törökül is, úgy járhat-kelhet köztük, mintha velük jött volna. De csak
úgy pofon ne vágtak volna engem.
A szomszéd szobában megpendült a Gergely sarkantyúja. Dobó átment, hogy
a levelet meghallgassa.