A két pasa azonban nem elégedett meg ennyivel. Háboruban vénült ember
volt mind a kettő. Ahol ezek jártak, romok maradtak utánok és a szultán
birodalma szélesedett.
A negyedik napon már behatoltak a városba. Gyerekjáték volt ez nekik.
Ezrével volt a hadban az ügyes falmászó. Némelyik úgy mászta a falat,
mint a gyík.
A kapu őreinek meg volt hagyva, hogy azonnal visszavonuljanak, amint a
török betör, hát el is hagyták a kapukat és kardjukat kézben tartva szép
rendben visszahúzódtak a várba.
Akkor Arszlán bég a Boldogasszony temploma mellé húzatott négy nagy
zarbuzánt, és azokra a bástyákra irányozta, ahol a magyarok néma ágyúi
állottak.
Ez már jobban lőtt.
Golyói a város felől való oldalon törték a falakat meg a palánkot. A
legtöbbje kárba veszett, de amelyik talált, rontott.
Délben hogy együtt ebédeltek, Dobó hallgatag volt és komor.
A királytól nem jött még üzenet. Az egri püspöktől éjjel jött vissza a
kém. Azt felelte a püspök, hogy nincs pénze, se katonasága, de imádkozni
fog a várbeliekért. Dobó arcán egy izom se rándult meg erre az izenetre.
De a szemöldöke összébb vonódott.
A Nagy Lukács dolga is búsitotta. Vitéz tisztje volt ez. Mindig a török
mellett szeretett lappangani. Belekapdosott a nagy török hadba, meg
elillant, mire utána indultak. Most bezzeg hogyan tér vissza, mikor
körül van fogva a vár, s Felnémetig tarkállanak a sátorok!
Az ebédnél jelentették, hogy Nagy Antalt ellőtte egy ágyúgolyó.
Bornemissza fölpattant:
– Kapitány uram, hadd üssek ki a törökre! Restellem, hogy a város kapuit
kardvágás nélkül hagytuk el.
Budaházy egy erős állu és vállas melles tiszt is megszólalt:
– Hadd lássa a török, kapitány uram, hogy nemcsak éjszaka merünk rája
csapni, hanem nappal is.
Pető is megmordult:
– Ha kevesen vagyunk is, neki megyünk százan százezernek.
– Hát jól van, – felelte Dobó fölvidámulva, – de nem érdemes azért itt
hagynotok az ebédet.
Aztán ebéd után megadta az utasitást:
– Kicsaptok a gyaloghadra a főtemplom mellett. Keresztül rontotok rajta
egy kanyarodással, és vissza nyargaltok azonnal. Harc csak annyi legyen,
amennyi kinek kinek az útjába esik. Felállani, rendezkedni, jelszót
várni nem szabad, mert akkor ott hagyjátok a fogatokat. Százan mehettek.
Nossza a tisztek kapják a sisakot páncélinget. Fel a lóra. A legénység
mind velök akar tartani, de Gergely diák kiválasztja közülök a
legizmosabbakat.
Az azabok, lagumdsik, piadok ott ebédelnek a földön ülve a templom előtt
levő pázsiton. Mindössze leves az ebédjük s a kanalat már visszadugták
az övszijba, övkendőbe. Most vöröshagymát esznek rá kenyérrel. Némelyik
dinnyézik, némelyik uborkát, zöld paprikát fal a leves után. Mindezt jól
lehet a várból látni. Csak a patak meg a város piaca választja el őket a
megszállatlan földtől. A piac házai mellé egy falka janicsár is
telepedett. Ezek most éppen vigan vannak. Egy ügyes legény handsárt és
sárga dinnyét dob fel a magasba. Először elkapja a handsárt, a handsár
hegyén meg a dinnyét.
Úgylátszik, fogadásból teszi, mert ime egy janicsár görögdinnyét visz
hozzá. Egy darabig beszélnek, aztán a janicsár feldobja a görögdinnyét,
a másik meg a kardot.
Egy harmadik janicsár ránt egyet hátul az ügyeskedőn. A dinnye a
kövezetre hull és a katonák nagy mulatságára szétrecscsen.
A janicsárok észre se veszik, hogy egyszercsak nem itatnak a patakban,
se vizet nem hordanak fel a várba.
Csak két percnyi szünet ez, hát hogy tünnék fel. Még azt se veszik
észre, hogy a falakon szaporodik az ember, kivált a nyilas meg a puskás.
De már azt bezzeg észreveszik, hogy valami nagy robogás támadt. Amint
arra fordult a fejök, megdördül a falon három mozsár és mindenféle
szöget, golyót, vasszemet pök a szemük közé. A várkapun a lovak és
lovasok hosszu vonala robog elő.
Mint a fergeteg ugratnak át a patakon, s mikorra ők kardot kapnak, csihi
puhi, csapkodják vagdalják őket. Keresztül át rajtok ott teremnek a nagy
füves téren, amelyre a püspöki templom vet délutánonkint árnyékot.
A gyalog törökök ijedten ugranak fel, s néznek a piac felé. Némelyik
fut, némelyik megáll és kardot ránt.
A robogó lovasság ime ott terem. Tüzes sárkányok a megsarkantyuzott
paripák. Ezt már nem várja meg a török. Fut a sok száz gyalog, mint a
farkasoktól megriasztott nyáj. A magyar a hátukon.
De az utcákból jön a segitség: lovas akindsik és günöllük, puskás és
dárdás vakmerő janicsárok.
Ime Gergelynek is dárdát feszit egy vadképü janicsár. Le akarja szurni a
lóról.
Gergelynek kettőt villan a kardja. Az egyik villanás után ketté törik a
dárda, a másik villanás után, hanyatt vágódik a török.
– Jézus! Jézus! – kiáltják a bástyáról.
– Allah! Allah! – üvölt a török.
A magyarok mindinkább elszélesedve kigyóznak közöttük. Horváth Mihálynak
a lovát szügyön döfi egy janicsár. A ló ledől. Horváth leugrik róla és
agyonvágja a janicsárt, meg még egyet. Azon eltörik a kardja. A
harmadikat már csak az öklével üti orrba, s megindul futva, gyalog a
lovasok nyomában maradt üres téren vissza a várfelé.
A többi még mindig előre tör. A lovak lába épp oly jól dolgozik, mint a
lovon ülők karja. Budaházi éppen iszonyú vágásra emeli a karját, mikor a
ház oldalába szorult janicsárok puskát sütögetnek. A kard kihull
Budaházi kezéből. Megforditja a lovát, s a lova nyakára borulva vágtat
visszafelé.
Erre a többi is megfordul.
A főutcán ezer akindsi robog alá segitő fergetegként. Gergely idejében
kikerüli őket. Nagy s-betüt kanyarodik a káptalan utca felé. Ez az utca
is tele van, de több a gyalog török benne, mint a lovas, s a hogy a
gyalog eszeveszetten menekül, csak zavarja a török lovasokat, akiknek a
saját katonáikra is kell ügyelniök. Mindazonáltal hatalmas tömegben
robognak szembe a perzsa gurebák. De mi ez a mi bőszülten nekik rontó
századunknak! Véres utca nyilik rajtok, s jobbra-balra hupogva esnek
mint a zsákok.
Most látszik csak, hogy a testes erős magyar ló mellett micsoda gyönge
az apró keleti ló. Tiz magyar lovas szétnyom száz török lovast, ha neki
rohan, s amelyik magyar nekihúzódik a töröknek, hát abból a törökből se
lesz háziúr soha az egri várban.
Jönnek már visszafelé.
– El a kapuból!
A vár falán ujjongó nép kiáltozása összevegyül a visszafelé harcolók
lármájával.
Dobó aggódva látja, hogy a mellékutcákból hogyan rohannak még mindig az
akindsik és dsebedsik a többi török segitségére. Tüzet vezényel. A falon
megdördülnek a puskák és megpendülnek az ijjak. A török csapat eleje
visszatorpan, s megtorlódik.
E percben éktelen nagy üvöltés hangzik a várfalon. Mindenki odapillant,
hát a cigány üvölt ottan. Dühösen ugrálva rázza a kardját a török felé.
Fenyegeti őket!
Ami lovasaink a törököknek ebből a megzavarodásából vigan iklatnak fel,
s a várbeliek diadalkiáltása között robognak be a várkapun.
Nem tartott negyedóráig ez a küzdelem, de a templomtér, a piac és a
káptalan utca holtakkal, sebesültekkel és sántitó lovakkal van tele. A
megzavart törökök tájtékzó dühvel kotródnak visszafelé, s a távolban
meg-megfordulva rázzák az öklüket.