A királyszéki ágyúkat ezen a napon mind szétlőtte Dobó.
A topcsik jajgatva és dühöngve futkároztak széjjel. Két topcsi aga
meghalt. A harmadik tisztet ponyvában vitték el az ágyúk mellől. A téren
nem maradt egyéb, mint a feldőlt és széttört kasok, három holt teve,
nyomorékká lőtt ágyúk, ládák és darabokban heverő ágyúkerekek.
S mintha ez nem lett volna elég, Gergely éjfélkor még ki is csapott
rájuk és húsz paripát és egy öszvért ragadott be magával.
Dehát annyi volt ott a ló, meg az ember, meg az ágyú, hogy virradóra
megint álltak a vesszőből font és földdel töltött kasok Mindössze
hátrább álltak valamivel s egy nagy földhányást emeltek az ágyúk elé. A
kasok hézagaiban uj tizenkét ágyú, az ágyúk körül uj topcsik és uj agák.
Még a nap föl se kelt, megrázkódott a vár a szörnyű dörgésektől, s tompa
dobbanások jelezték, hogy a golyók a falat ütik.
Dobó ismét kisütötte a maga ágyúit, s ismét felforgatta a kasokat, s
ágyúkat, de a feldőlt kasok mögött új kasok emelkedtek, s azok mellett
új ágyúk. A topcsik pedig nem futottak széjjel. Szöges korbácscsal ült
mögöttük egy vértes dsebedsi falka. Itt csak lőni lehet és meghalni.
– Hát csak lőjjenek, – mondotta Dobó. – Nekünk kimélnünk kell a
puskaport.
És csak a szakálasokból lövetett, hogy a munkájukat meg-megzavarja.
Ezen a napon még nem szállta meg a várost a török. A gyalogság a vár
kapúit őrizte, a lovasság a város kapuit.
A török egyelőre nem kezdett velök harcot. Mit neki a város! A vár kell!
A kié a vár, azé a város is.
A török főtisztek már kétnapja lóháton járják a halmokat, hegyeket, hogy
a vár belsejébe beláthassanak. De nem lát oda be, csak a madár. A
tornyok látszanak csak ki. A falakat, bástyákat vesszőből font s földdel
tapasztott palánk takarja.
Hát hova lőjjenek?
Lőtték a falat, a palánkot meg a kasokat.
Belől pedig volt egypár szép épület. A rengeteg nagy templom, igy a
megmaradt felével is remeke volt az épitő művészetnek. A régi püspöki
palota mellette, szintén faragott kőből épült. (Azóta se volt ilyen
kaszárnyája magyar katonának!) A várnagyi palotát meg Dobó csinositotta
ki, mikor megházasodott. Olasz épitőmester faragta, rakta volt össze, s
üvegablakai voltak, mig lent a városban bizony csak papirosból meg
olajos vászonból volt a püspök ablaka is.
A török hát csak lőtt és lőtt. Törte a falat, a falon a fonott palánkot.
Mikor aztán leszállt az esti sötétség, a topcsik bedugták az ágyújokat
bőrrel és lefeküdtek, a Dobó kőmüvesei meg előszedték a vakoló kanalat,
és a parasztokkal szépen berakták, bevakolták a törést megint.