A várbeliek nem ijedtek meg annyira, mint Dobó aggódva gondolta. Eger
mióta a puskaport feltalálták, a világ leglövöldözőbb városa. Itt ma sem
eshetik majális, tüzoltóvigalom, választás, dalkörünnep, kertimulatság,
műkedvelői előadás, hogy előtte ne ágyúznának. Az ágyú helyettesiti a
plakátot. Néha plakát is van, de azért az ágyút nem engedik el. A várban
mindig ott hever egynehány mozsárágyú, az lő vele, aki akar. Hát hogy is
ijedtek volna meg az egriek?
Mindössze egy ember volt a várban, aki az első ágyúlövésre leesett a
székről, és négykézláb futott a pincébe.
Ha nem is mondom, könnyü kitalálni, hogy kiről van szó.
De bezzeg kaptak rajta a katonák, kihúzták őkegyelmét a pincéből és azon
sárgadolmányosan, pirosnadrágosan, sisakosan és mezitlábosan,
felvonszolták a bástyára.
Ott fogta kettő a két szétterjesztett kezénél fogva, kettő a lábánál,
egy meg a hátával támasztotta a hátát. S kiabálta a töröknek:
Ide lőjjetek!
A cigány csak állta, mig töltöttek, de mikor az ágyú megint elsült,
kirántotta magát a kezükből és egy hajmeresztő két-öles ugrással lenn
termett az udvaron. Ott legelőször is összetapogatta magát, hogy nem
sodorta-e el valamijét az ágyúgolyó, aztán futott, mint az agár az Ókapu
felé.