Dobó magához szólitotta Gergelyt meg Mekcseyt és a kémnek is szólott:
– Jer.
Bement a belső kapun álló tornyos, emeletes épületbe, és a kapus
szobájába lépett.
Leült egy gyökérből font karosszékbe, és intett Varsányinak, hogy
beszéljen.
– Hát kapitány uram, – kezdte a kém a kezeszárát dörzsölgetve, – jön az
egész had. Achmed pasa jön elől. Az éjjel a tábor Abonyban aludt. Az
elejit felküldték Manda béggel Maklárig. Az irgalmát, – tette hozzá
megváltozott hangon.
Ez az _irgalmát_ a vitéznek szólott, aki idáig hurcolta. A kezén mély
árkokat hagyott a zsinór; meg egypár ütést is kapott a feje búbjára,
mert bizonyosan kapálódzott az erőszak ellen.
– Hát bég is volt veletek? – riadt fel Gergely. – Azt bezzeg
megfoghattuk volna!
– Alig, – felelte a kém. – Kövér ember az, mint a barátok disznaja. Van
három mázsa ha nem több.
– Hogy mondtad a nevét?
– Manda. Azt nem fogja a golyó. Nem régi bég. Csak most a nyáron kapta a
temesvári csata után. A katonák különben csak úgy hivják, hogy _Hajván_.
Gergely fölkacagott.
– Ez az, – mondotta a két kapitánynak, – akiről a minap este beszéltem.
No majd fogja itt a golyó!
– Beszélj tovább, – szólt Dobó a kémnek.
– Jön aztán Szokolovics Mehemed beglerbég. Ez jó lövő. Az ágyukat ez
állitja fel és sütteti el először. Azt mondják, olyan szeme van, hogy a
falon is átlát vele. Ezt én nem hiszem.
– Ágyújok mennyi van?
– Faltörő öreg ágyújok van tizenhat. Más nagy ágyújuk van nyolcvanöt.
Kisebb golyólövő ágyujok százötven. Mozsárágyú igen sok. Golyót hoznak
negyven szekérrel, puskaporos tevét kétszázat láttam. Egy szekérben csak
márványgolyót hoztak.
– A had el van-e látva jól élelemmel?
– Rizsük nincs bőven, de lisztet meg húst hatalommal szereznek eleget.
– Betegség nincs a táborban?
– Nincs. Csak Kászon bég betegedett meg Hatvannál az uborkától.
– Ki jön még?
– Arszlán bég.
– A volt budai pasa fia?
– Az.
– Hát még?
– Musztafa bég, Kamber bég, Veli bég.
– Az irgalmát ennek a Veli bégnek, – mordult fel Mekcsey, – ezt
megdanoltatom!
– De meg is táncoltatjuk, – mondotta Gergely.
– Hát az a Dervis bég? – kérdezte Dobó, – az miféle szerzet?
– Nagyon különös, – felelte Varsányi. – Rendes bég mint a többi, hanem
mikor csatázik, leveti a bég ruhát és szőrcsuhát ölt. Azért hivják
Dervis bégnek.
És kedvetlenül nézett Dobóra, mert a kérdésből látta, hogy Dobónak más
kéme előbb hozott ujságot, mint ő.
– Milyen ember? – fakgatta tovább Dobó. – Melyik had élén áll?
– Én a lovasokkal láttam. Félszemü ember. Azelőtt jancsár aga volt és
Jumurdsák az igazi neve.
Gergelynek erre a névre megmozdult a keze, és a kardjára csuszott.
– Jumurdsák, – mondotta, – hiszen én ezt ismerem. Hát nem emlékezik rá
kapitány uram, hiszen ettől szabadultam én meg gyermekkoromban.
– Emlékszem arra az esetre, – felelte Dobó Gergelyre tekintve, – de a
törökre nem emlékszem. Annyi törökkel volt életemben bajom, hogy biz én
nem csuda, ha egyiket másikat elfelejtem.
A homlokához kapott:
– Hogyne ismerném. Az öcscse ez Arszlán bégnek. Kutya kegyetlen ember!
És ismét a kémhez fordult:
– Mi voltál a táborban?
– Már a Manda bég szolgája voltam, az ördög vigye el azt a tulkot, (aki
elfogott), minden szándékukról hirt adhattam volna.
– És hogyan jutottál a bég mellé?
– Jóbarátságban voltam a szolgájával, s mindig a sátornál lődörögtem.
Hatvan alatt a bég megharagudott rája, és elverte, engem meg hogy már
sokszor látott segiteni, csak magához szólitott, mert én is tudtam már
téntát főzni.
– Mit?
– Téntát. Úgy iszsza az a téntát, mint mink a bort. Reggel, délben, este
csak téntát iszik.
– Nem ténta lesz az te.
– De bizony ténta. Valami babból főződik, oszt olyan keserü, hogy még
másnap is pöktem tőle, mikor megkóstoltam. A babot úgy hiják, hogy kávé.
A vezérek egymásra néztek. Egyik se hallotta még közülök a kávét.
– Hát ez jó hogy oda jutottál, – mondotta Dobó maga elé pillantva. – A
had mit beszél Egerről? Erősnek beszélik-e, vagy hogy könnyü munkának
gondolják?
– Szolnok eleste óta, – felelte a kém, – azt hiszik, hogy övék az egész
világ. Az egész táborban beszélik, hogy Ali pasa azt irta Achmednek,
hogy Eger csak egy rozzant akol.
– Hát még nem egyesültek?
– Még nem.
Dobó ránézett Mekcseyre. Mekcsey mosolyogva vont vállat, Gergely azt
mondta:
– No majd meglátják micsoda harapós birkák vannak itten!
A kém folytatta:
– A táborban sok a csőcselék. A hadat mindenféle görög kereskedő,
kötéltáncos, örmény, lókupec és cigány kiséri. Rabok is vannak egynéhány
százan. Többnyire temesvári nők. Ezek széjjel vannak osztva a tisztek
között.
– Gazemberek! – mordult fel Mekcsey.
A kém folytatta:
– Férfi rabot nem láttam. Arszlán bég egy nap tizszer is elmondja, hogy
az egriek, mihelyt a temérdek hadat meglátják, azonnal kiszöknek, mint a
szolnokiak.
– Hát a had ereje?
– A sok janicsár, meg a még több lovas müszellem. Aknászok is jönnek.
Ezeket lagumdsiknak hivják, meg jönnek kumbaradsik is, akik kópjával meg
parittyával vetik a várba a cserép bombát.
– Jól van, szólt Dobó fölkelve, – hát menj most feküdni, s éjjel szökj
vissza a táborba. Ha valami jelenteni valód lesz, csak jer ide a város
felől a fal alá, és lobogtass fehér kendőt.