(Vígjáték 3 felvonásban, írta Molière, fordította Berczik Árpád. A
Nemzeti Színházban először adták 1894 május 11.-én.)
A nevezetesebb molièrei színdarabok közül bizonyára _A képzelt beteg_
az, amely után a legkevesebb amatőr áhítozik. A nagy mesternek
éppenséggel nem ez a legsikerültebb alkotása, ellenben nem igen van
nagyobb dolga, mely a mai ízlést többször sértené, mint ez a táncos
komédia, különösen ha tánc, mókák és komédiázás nélkül adják. A kritika
Diafoirusai szépítsék a dolgot így vagy amúgy, annyi bizonyos, hogy
Argan a mai néző előtt inkább szánalomraméltó, mint mulatságos.
Bohózatnak hidegleléses, ijesztő és unalmas, vígjátéknak torz dolgokkal
teli, „fantaisie“-nak felületes és összefüggéstelen ez az egész _Képzelt
beteg_. A komédia anyaga sovány; a kompozició fáradtságra valló,
hosszadalmasságokkal és ismétlésekkel teli; a szemernyi cselekvés
példátlanul vontatott; az alaptónus kényszeredetten keserű. Ennek a
keserűséggel teli nagy írónak ez a legsötétebb színezetű darabja; a
szomorú clown, akinek semmi sem imponál, csak az ifjúság és az egészség,
ebben az utolsó erőlködésében minduntalan arra gondol, hogy az ifjúsága
s az egészsége elveszett, s mint egyéb festett mókázók, akik ijesztő
soványságukkal vagy félbemaradtságukkal állnak ki a porondra,
megröhögtetni a tömeget: mikor egyéb már nem érdekli, a bajával
hozakodik elő, hogy mulattasson, hogy mesterségét mindvégig folytassa. S
az álarca alól minduntalan kihallatszik az ünnepélyrendező nyögése:
tessék mégis vigan lenni, tisztelt közönség. Ebben a hangulatban persze
kissé zavarólag hatnak ránk az őrült kalamajkák. Meglepő a sok váratlan
bukfencezés; s az elképpesztő ötletek tömege, az alakok őrült
Vitus-tánca szinte érthetetlen volna előttünk, ha nem vennők észre, hogy
mulattatónk túl akarja humorizálni felejthetetlen baját. Tessék azután a
darabban gyönyörködni!
Mit ér a jellemzés igazsága s a szatíra ereje!… De nincs ok rá, hogy
hosszabban értekezzünk _A képzelt beteg_nek sok aprólékos jellességéről
és egyetlen, de nagy hibájáról. Ugy látszik, amellett a vélemény
mellett, amelyet érintettünk, legalább egyelőre, megállapodott a világ s
_A képzelt beteg_et nem igen adják már Párisban sem. Csak nagyritkán
veszik elő a _Français_ban vagy az _Odéon_ban, ha Molière halálának
évfordulójára jobb ötlet nem találkozik s ezt az ideig-óráig való
megemlékezést is nem annyira a tulajdon értékének, mint inkább a
véletlennek köszönheti _A képzelt beteg_, annak a véletlennek, amely úgy
akarta, hogy Molière ennek a darabnak az előadása idején, a színpadon
múljon ki. Ilyenkor persze a Françaisban vagy Odéonban az előadás
érdekessége abból áll, hogy a produkció tökéletesen hasonlatos legyen
amahhoz a történeti nevezetességű este mutatványához: a szöveget teljes
épségében mondják, eljátsszák a közjátékokat, tánc, dal, móka mind éppen
úgy járja, mint hajdanán. És csak így lehet értelme _A képzelt beteg_
előadásának.