Történt pedig, hogy ezuttal is, mint minden évben, elkövetkezett a
csókok éjszakája. Alkonyatkor megkondult a harang s egyszeribe kihaltak,
csöndesek lettek az utczák. A férjek sóhajtva mentek a padlásra aludni,
a legényemberek izgatottan csinositották szobáikat és az asszonyok mind
a tükör előtt állottak.
Aztán, hogy besötétedett, lefátyolozott asszonyi alakok siettek végig az
utczákon. Előbb egy, majd kettő, három, tiz, száz… Nyüzsgés, sietés
lett, hangtalan surranás. Egyik házból kijött valaki, a másikba
besurrant. Majd rövid félóra mulva ismét csöndes lett az utcza.
Csak néhány elkésett asszony sietett végig a kongó köveken, mind
gyorsabban, majd szaladva.
Végre azok is eltüntek és nagy, mélységes, kékes feketeség borult a
városra, amelynek – nem véve tudomást a csókok éjszakájáról – ezuttal is
morajló, édes altató danát zugott messziről a tenger.