Ez akkor történt, mikor még Francziaországnak annyi királya volt, a hány
vármegyéje. Milyen szép franczia «Bund» nőhette volna ki ebből magát. A
belgák és a flandriaiak is hozzá tartoztak. Egyik frank fejedelem
harczolt a másikkal, mikor kedve tartotta. Nem voltak még gyútű-puskák,
hanem a szakállas nyíl éppen úgy bele talált az édes testvér mellébe,
mint a mostani kúp-löveg.
V. Balduin, Flandria grófja is azt a hibát követte el, hogy holta után
két fiat hagyott hátra; azoknak két kardot, két csatalovat; hanem csak
egy koronát.
Mikor meghalt, a fiúk még gyermekkorban voltak: Róbert volt tizenkét
éves, Balduin tíz. Még most ölelik, csókolják egymást; ha megnőnek,
bizonyosan meg fogja egyik ölni a másikat.
A harcz annyival egyenlőtlenebb, mert Balduin özvegyet is hagyott hátra,
s Roëne az egyik fiúnak édes anyja volt, a másiknak pedig mostohája.
Balduin halála óráján a feszületre esküdteté meg nejét, Roënét, hogy
mindkét gyermekéhez úgy fogja magát viselni, mint édes anya. Roëne
megesküdött a feszületre, egy haldokló ember lelkének. Az elvitte
magával az esküt egyenesen az égbe.
No, mert a földiek ugyan nem tudják megitélni azt, hogy meg van-e tartva
egy eskü vagy nincs.
Hiszen a ki azt látta, mint símogatja Roëne fehér kezével mostoha
gyermeke aranyszőke fürtös fejét; mily szerető szemekkel őrzi, kíséri
lépteit; hogy félti, ha nem látja; hogy ragyog tekintete, mikor
megpillantja; mint reszket a gyöngéd szeretettől minden hangja, mikor
hozzá beszél, – az könnyen azt hihette, hogy ez az édes gyermek s a
másik a mostoha.
Roëne igen szépen tudott mesélni, és Róbert igen jó mesehallgató volt.
Flandriában hosszú telek vannak; ködös, zuzmarás tájak nem teszik azokat
kellemesebbekké, s a falvak tőzegillattól bűzölnek. Férfi, asszony
kecskebőr ruhát hord ilyenkor, s vörös lesz az orra. A mocsárok
megáradnak, s kezdődik az őszi hideglelés korszaka.
A grófné hosszú téli estéken át meséket mondott mostoha fiának. Róbert
ott ült lábai előtt s fejét mostohája térdére nyugtatá.