Régóta folyik a harcz a Hit és a Tudás között. Nevezzük őket classicus
nyelven Religio és Philosophiának.
A Philosophia nyomul előre; hódít, támad, ostromol, tért foglal, új
fegyvereket használ. Tábora hatalmas szövetségeseket számít. Vele van az
Astronomia, a Geognosia, a Physica, a Mathesis, a Logica. Tételeit
igazolják a napok és tejutak, s az ásatag ősvázak és az élő molluskok,
tanuja minden, a mi él és meghal.
De a Religio tábora az emberiség százmillióinak lelki érzülete. Egyedüli
erőssége a Traditio, de az hatalmas vár. Tanuja minden, a ki hiszi a
feltámadást, az új életet. Törvényein alapul az emberi társadalom, a
család, a haza.
Rég elmúltak az idők, a mikor még a világi hatalom pallost, bilincset,
máglyát adott harczi eszközül a Religio vezetőinek. Galilei nem görbíti
meg a térdét, hogy megtagadja tanait a föld forgásáról, a máglya nem
hamvasztja el a kételkedés hirdetőit többé.
A Religio azt hirdeti: «A ki hisz, idvezül».
A tudás egy kérdéssel felel: «Hol»?
Ma már kathedrából hirdethetik a kételkedést, s a tagadásnak iskolája
van. A Philosophia ráolvassa a hivő emberre a tudás tételeit. «Mit
képzelegsz te abban a csalhitben, hogy te vagy a világ ura, mikor maga
ez a te világod, melyben uralkodol, nem egyéb egy kipattant szikránál,
mely még nem hamvadt el egészen, melyet a szomszéd nap lakói meg nem
látnak? A napod maga sem egyéb, mint egy porszeme a nagy tejútnak, s a
föld, mely szült, csak olyan édesanyja a féregnek, mint neked, a kit el
fog temetni. S még azzal hizelkedel magadnak, hogy neked lelked van,
különb, mint a tengeri kagylónak, melynek nincs látása, mégis házat épít
gyöngyökből, drágakövekből, s ezzel a lélekkel keresed az Istent, a míg
élsz, s új világot követelsz a lelked számára, ha meghalsz. Hol keresed
azt? Az astronomia nem vezet utadra, a legközelebbi bolygóban, ha laknak
emberek, azoknak más arczuk, alakjuk van, mint neked; s ott is anyától
lehet születni, s hogy akarsz oda eljutni? Ha fajsulya van a lelkednek,
a föld vonzóereje visszatartja. Ha nincs, elemeire oszlik. Ha köneny a
lelked, feljuthat az athmosphaera felszinéig, tovább nem; ha éleny:
megég; ha széneny: leszáll a földre. Erényeidet őrzöd, jótékonyságot
gyakorolsz, abban a hitben, hogy majd ezért a túlvilágon megjutalmaznak?
Mi jutalmat vársz? Imádkozol, s kihez, kihez? A nagy Teremtőhöz, a ki
naprendszereivel van elfoglalva, s azt kivánod, hogy «perelj uram
perlőimmel», s hogy kedvesen fogadjon, meg akarod vesztegetni lantban,
hegedűben, czimbalmi zengésben. Imádkozol ellentétekért. Két ellenséges
hajóhad szemközt áll, ütközetre készen, mind a kettőnek a harczosai
ugyanahhoz az Istenhez zengenek zsolozsmákat, hogy fegyvereiket segítse
győzelemre. Melyiket hallgassa meg? S mikor az ütközet eldült, az égő,
az elsülyedő hajók láttára, a haldokló tömegek kínordításai közepett a
győztes fél «Te Deum laudamus»-t énekel, s felhívja az Istent, hogy
gyönyörködjék a művében. S nem éred be vele, hogy magadnak menyországot
igérsz, az Istenfélőnek, hanem poklot is teremtesz az Isten ellen vétők
számára; holott a pokol létezését kizárja a logika. Hisz a Sátán nem
büntetheti meg azokat, a kik az ő hívei voltak, s az ő örök ellenfele, a
Jehova ellen vétettek. S az egész túlvilágról való hitet megdönti a
tudás. Igenis elkövetkezhetik az itélet napja erre a kis ködös
planétára, melyre a te nagy világod van fölépítve, ha egyszer egy útját
tévesztett üstökös beleütközik; de akkor a darabokra szakadó földkéreg s
annak a kiszabadult belső lávái és gázai úgy összekevérednek az üstökös
alkatrészeivel, hogy azokban a Te hamvaid feltámadásra nem juthatnak. A
túlvilágról, a jövő életről több tudata van annak a górcsövi parány
kukacznak, mely az almafa idei levelén petéjéből kimászva testvéreivel
együtt vékony selyemszállal hozzákötözi a fa reketyéjéhez bölcsőjét, a
falevelet, hogy a halál ellen, a tél ellen megvédje magát; az már jobban
tudja a feltámadás titkát, mely neki majdan szárnyakat ad, mint te: a
természet királya!»
Ezt hirdeti a Philosophia.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ezzel szemben emeli fel glóriás fejét a Religio.
«A te erősséged a tudás, az én erősségem a hit. A te várad a
csillagász-torony, az enyém a templom. Neked könyvtárak segítenek, nekem
csak két könyvem van: az Evangelium és Mózes Szent Irása. Tied lehet az
egész világegyetem; de enyém a száz milliók lelki világa. Enyém az
ország, a hatalom és dicsőség. Te felállítod azt a tételt, s bizonyítod
adatokkal, hogy az az egész nagy világ, melynek teremtője egy mindenható
Isten, maga sem egyéb, mint egy szikra a végtelen világegyetemben, s az
ország, a hatalom és dicsőség, a mit elvadult elmék az istenre
rákényszerítettek, egy elenyésző semmi. Te megtagadod, hogy az emberek
sorsát mennyei akarat intézi, s az országok fejlődéséről van, a ki
gondoskodik. Én bizonyítom, hogy ez a világ a maga történetével,
alakulásával, nagyobb csodája Istennek, mint a napok tömege. S az ember
testben és lélekben nagyobb remekműve az Alkotónak, mint a Zodiacus
összes csillagai. Van-e a napoknak lelke? Tudnak-e a csillagok az Isten
létéről? Isten csak ott van, a hol ember van, s a hol ember van, ott
mindenütt ott van az Isten. Állat, növény, földkérgen áttörő szikla mind
él; de Istent nem ismer. S ha Istentől megfosztjátok az embert, hová
lesznek az imádat dicsfényes alakjai? A megváltó Jézus keresztre
feszített alakja egyenlővé lesz-e a mikroskopikus ázalaggal? Mózes, a
nagy törvényhozó egy nagy csalóvá sülyed-e alá, hogy elfelejtessék? És a
Boldogasszonyok, kiknek képeit a családok szentélye őrzi? Ha az oltári
alakoktól meg tudnátok fosztani a hivők milliárdjait, nagyobb pusztítást
követnétek el, mint a fekete halál és az özönvíz.»
De a hit nem hagyja magát kémiai alkatrészeire szétszedetni. A hol csak
emberi szenvedés, vágy, törekvés van, együtt él vele a hit. Az anya
szívébe, ki beteg gyermeke ágya mellett virraszt, az imádság hozza meg a
vigaszt, s az aggódó kebel fohászát nem cseréli fel azzal a tudományos
adattal, hogy a korall, mit gyermeke nyakára fűzve hord, csak olyan élő
állat, mint az ő magzatja. A menyasszony, ki messze elszakított
szerelmese visszatérteért könyörög, nem hagyja imáját félbe azért, hogy
a kettős csillagok körforgásának elmélete immár megoldatott.
A templom megtelik a zsolozsmától, a mit ezer érző kebel összhangoztat:
«Erős várunk nekünk az Isten.»
S miért akarjátok az emberi lelket az állati párával egyenlővé tenni?
Nem lobog-e előttetek a lángész világa? Költészetben, képzőművészetben,
építészetben? Nem hirdetik-e a dicsőséges monumentumok, hogy Isten
szövetkezett az emberi lélekkel azoknak alkotásánál?
Miért akarjátok az emberi léleknek halhatatlanságába vetett hitét
leszállítani a hernyók és pillangók átalakulási ösztönére? Miért
fosztanátok meg a haldoklót a halál békítő túlvilág-hitétől? Miért
rontanátok le sírjaink fejénél a márványt, a «Feltámadunk» felirással?
Hát ez a ti egész világi és társadalmi létezéstek egész lényegében nem
azokon a törvényeken alapul-e, melyeket a Religio adott az emberiségnek?
Nem a hit alapította-e meg az istentől kiadott parancsolatokban a
családi életet, apa és anya szeretetét, mely végkifejlődésében a haza
szeretetében dicsőül meg? Nem a hit parancsolatja védi-e meg a gyöngét
az erős ellen, a becsületest az álnok ellen? Nem a hit parancsolatja
emeli-e ki a nőt állati alárendeltségéből, hisz a hit nélkül a nő csak
kéjre, szolgálattevésre rendelt asszonyi állatja a férfinak: a hit adott
neki emberi jogokat, a hit nemesítette meg a szerelmet: állati ösztön
helyett magas hivatást tűzve ki czéljául.
Lerombolhatnak a tudás emberei mindent, a mi szent volt, csak azt az
egyet nem, a szerelem szentségét.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Így szól a Religio a Philosophiával szemben.
A harcz nehéz, eldöntése nagy feladat.
Kell az ellenfelek közé egy békebirónak jönni.
Mondjuk talán Koronatanunak.
Ki lehetne az más, mint a Poézis?
A Poézis feladata lehet a tudás, a hit és a Phantasia közreműködésével
megvilágítani a Világteremtés nagy mysteriumát.