De hát mi joga, – de különösen mi oka van a Poézisnek beleavatkozni a
Religio és Philosophia közötti vitába?
A jogot és okot az élet, a társadalmi mozgalom, a gyakorlati alkalmazása
az elvi tanoknak szolgáltatják hozzá.
A szoczializmus manapság már egy hatalmas tényező a közéletben. Híveinek
száma tábor, hite meggyőződés; nem kerüli a harczot. Szövetségese a
Philosophia. A Philosophiából meríti hitvallását, alaptételeit. Küzdelmi
világa a társadalom, a politika.
Ha az ember egyenlő az állattal, miért legyenek az emberek egymás között
nem egyenlők? Ha a lelkünk nem különb a kukaczénál, adjátok meg nekünk
is a kukacznak a szabadságát. Ha nincs túlvilág, nincs menyország, ne
biztassatok bennünket azzal, hogy majd a túlvilágon, a kik itt utolsók,
azok lesznek az elsők; mi egyformák akarunk lenni. Ne biztassatok
bennünket örök üdvösséggel; a mindennapi szükségeinket elégítsétek ki.
Mi dolgozunk, fáradunk, küzdünk: a kiváltságosak élveznek, boldogulnak,
ránk nehezednek. Mi szolgálunk fegyverrel, vérünket áldozzuk a hazáért,
s nincs szavunk a haza sorsának intézésében. Ha a föld maga is csak egy
porszem a világban, hát akkor a haza micsoda? Milliárdokat adózunk; –
hideg szobánk, kemény fekhelyünk, száraz falatunk, foltos ruhánk hirdeti
a haza dicsőségét; de ha ez a hazaszeretet maga is csak egy csalkép? A
nemzetiség nem más, mint a tömeg önzése; hát akkor a tömeg parányait ne
vezesse az önzés? Törvényetek azt mondja, hogy ne kivánd azt, a mi a
felebarátodé. De hisz a társadalom sommitásai mind azt kivánják, a mi a
felebarátjuké: egyházfők, uralkodók, országnagyok, birtokosok,
kereskedők, részvénytársaságok, művészek; mindenki, a kinek valamije
van, kivánja, elszerzi a másét, hát csupán azok, a kiknek semmijök
sincs, ne kivánják a másét? Azt mondjátok: a föld édesanyja
gyermekeinek. Hát csak a munkásnak mostohája?
Így beszél a Philosophia. S következetességét nem lehet elvitatni. A
Religio sem mondhat elléne. Evangeliumának alaptételei: «Szeresd
felebarátodat, mint tenmagadat. – Oszd meg a vagyonodat a szegényekkel.»
– Ezekkel a tanokkal tehát ki kell egyeznünk. De vannak tanok, a mik
ezeken túltengenek: az anarchia tanai. Ennek a hívei nem alkusznak.
Ezek azt hirdetik: ha nincs menybéli hatalom, mi szükség van földi
hatalomra? – Ha ellehet a világ Isten és angyalok nélkül, miért ne
lehetne el királyok és kormányzat nélkül? A birtok tolvajság. A
tolvajság ellenben szerzési mód. Minek a biró? Legyen mindenki a saját
birája. Minek a templom? Minek a pap? Minek a törvény? A mi nekem jó, az
a jó: a mi másnak rossz, az nem rossz. Egy eszme van, a mi vezet: az a
nihil. Mindenki senki; minden lét semmi. A házasság rabság; a szerelem
kutyaérzés. Állatok vagyunk.
Ez mind Philosophia.
Ellenség, a ki ellen a hatalom, a kormány, a társadalom nem tudja védeni
magát.
Ezzel szemben áll a Religió, a hit. Mind a két tábor elférne egy kerek
téren, akkorán, a mekkorát a názáretbeli Isten-ember töviskoszorúja
körülkerít.
«Ő» a szeretet vallását hirdette; hogy lett belőle a gyűlölet kultusza?
A Philosophia és a Religio két ég-szülötte angyal; a fanatizmus ád nekik
szarvakat és sárkány-szárnyakat, lesz belőlük Hierarchia és Anarchia.
Látjuk a működésüket az egész czivilizált világban. Róma, Páris, Bécs,
Kisenev beszélnek munkáikról. (Hát mi nem érezzük a tőrdöféseiket,
mérgezett nyilaikat?)
Hol fog ez végződni? Tudjuk, hogy özönvízelőtti megelőzőink, a
hosszúfejű kétlábonjárók emberevők voltak. Nem messze vagyunk tőle. A
statisztika mondja, hogy kilencz millió a száma azoknak a földlakóknak,
a kik emberevők, a kik az őserdeiken átutazó idegen láttára örömmel
kiáltanak fel: «Hús! Hús!» Hátha doctrina lesz ebből a felfogásból!
Hátha elterjed, mint politikai tan, a czivilizált világban! Hisz ez a
legegyszerűbb megoldása volna a világot mozgató kérdéseknek. Ellenség
van elég, a ki nem tart velünk, együk meg! Eddig csak dúvadnak hirdette
az embertársat a művelt világ, a kit megölni dicsőség; hát ha egyszer
elismeri, hogy az ember hasznos vad, a kire vadászni jó? A leviathanok
harczának ez lesz-e a kiegyenlítési módja?
Nem hozhatná-e meg a kibékítés szellemét a Poézis, világot derítve a
kaosz fölé!
Megkisértem a világteremtés nagy művét láthatóvá tenni.
Nem áltatom magamat azzal, hogy győzni fogok. Mi az én gyönge szavam a
tradicziók és aspirácziók ellenében? Ki érti meg? Magyarul irok, s ha
saját hazám népei megértik is, azt fogják rá mondani: bolondság!
Fantazmagoria! De azért czélom világos. Egy általam nagyrabecsült
házaspárnak az élettörténetét bocsátom előre. Hedvig és Kázmér a nevük,
a legfelsőbb tizezerhez tartoznak, a társadalom sommitásai közé. A nő
deli szépség, a férfi egy dalia. Fiatalok és testileg-lelkileg épek.
Szeretik egymást, vagyonilag függetlenek; birtokuk fényűzésre jogosít. A
nő sokoldalú tehetség: fest, csendképeit magasztalják, művészileg
játszik a zongorán; költeményei meghatók; a férj tudományos akadémiák
tagja, praktikus tudományfejlesztő a felfedezések terén. Semmi
szenvedély nem háborítja házaséletük tiszta nyugalmát.
És azért mégis boldogtalanok. A nő vallásos a vakbuzgóságig; a férj
szabadkőműves.
Sorompót vet közéjük a hit és a tudás.
A nő minden ünnepet, vasárnapot megszentel, a férj el nem marad a páholy
üléseiről, és soha templomba nem jár. Ebből támad a csendes «separatio a
thoro et mensa». A nő, mikor reggeli órában a roratera indul, gyakran
találkozik a férjével a kapuban, a ki akkor vetődik haza a
szabadkőművesek gyüléséből, vagy a lapja szerkesztéséből.
A mi az egyiknek a lelkét mint vezéreszme foglalja el, az a másikra
nézve gúny és kételkedés tárgya. Ezen nem birnak kiegyezni. A nő a
páholyra féltékeny, a férj a templomra. S ez jobban elkeseríti őket,
mintha csábító szirén, szerencsés szeladon zavarná hitvesi hűségüket.
Ez a szív két ellentétes mágnes-polusa, mely vonz és eltaszít.
Ilyen egymást eltaszító szivek vannak a világon sokan.
Azoknak a számára írtam én meg ezt a munkámat. Vajha sikerülne!
Elmondtam a házastársaknak a munkám irányzatát. Mindketten erős
kétkedéssel fogadtak.
– Én nem hagyom a hitemet magamtól elvitatni, – mondá a nő. – A mi
Szentírás, az az én lelkemnek a nyugodalma. A földet elvehetik tőlem a
tudósok; de az egemet nem hagyom elvenni.
A férj pedig így fogadott:
– Én pedig kinyilatkoztatom, hogy holmi költői mesékkel, spiritiszta
viziókkal nem hagyom magamat kielégíttetni.
– A valót fogja keresni a fantáziám.
– Állok eléje. Tehát kezdjük az elején.
«Hat napokon teremtette a Mindenható ezt a világot!!!»
S mintha fegyverül akarná használni ellenem, kezébe vette a
természettani gyűjteményéből az anthrakoterium állkapcsát, mely kőszénné
volt válva.