Mielőtt hajóra szállt volna Jean Carouge, kötelességének tartotta a
feleségétől búcsút venni. Nem titkolta előtte, hogy hosszú útra
vállalkozik, a mi talán egy évig is eltart. A veszélyeket elhallgatta
előtte, a mik ez útjában várnak rá: azok államtitkok valának.
A szép Sylvandire könnyek és csókok zápora közt fogadta eskűszóval, hogy
férje iránti hűségét, annak távolléte alatt, szentként fogja megőrizni.
Carouge lovag mégis óhajtotta e női hűséget valami csalhatatlan
biztosíték alá helyezni.
A hogy ezt mindnyájan tudjuk, a kik igazhivők vagyunk, ez a
hűségbiztosító-csodaszer egy amulet. Egy darab hegykristályból van
kifaragva egy kereszt, melynek közepén egy kis óra van, a mit két angyal
tart a kezében. Az óra remekmű: azt mindennap föl kell húzni.
– Ezt a csodálatos ereklyét viseld a nyakadba kötve mind éjjel, mind
nappal. Ennek a varázshatalma megőriz minden csábítástól, minden ördögi
incselkedéstől. Aki ezt viseli, tiszta marad; azon a rágalom sem ejthet
foltot. Mert ha csak egy gondolattal vétkezne is a hitves hűsége ellen:
ez óra abban a perczben megáll és többé el nem indítható.
(Kár, hogy az órásnak a neve nincs följegyezve.)
A szép Sylvandire megcsókolta az amuletet és keblébe rejté.
Azután arról is értesíté Carouge lovag a feleségét, hogy mi módon fog
egyszer-másszor izenetet küldeni.
Jean de Vienne tengernagy postagalambokat visz magával a hajóra, egész
kalitkával. Azokat eregeti majd tudósításokkal ellátva. A
postagalamboknak a farka tollára húzzák rá a vékony hártyára írt
levélkét tollszárban. A királyhoz küldött levél mellett elfér még a
Sylvandirehez írott izenet is.
Ez a szép bucsúzás nagyon megenyhítette az elválás keserűségeit.
– Imádkozni fogok érted.