A nő megdöbbenve szólt az igazgatóhoz:
– Ez az elmebeteg ebben a szobában Smitt?
– Nekünk ez alatt a név alatt adták át az eddigi felügyelői; de meg ne
tessék őt ezen a néven szólítani; mert annak a hallatára egyszerre kitör
rajta a dühös őrjöngés, úgy, hogy kényszerzubbonyt kell ráhúzni.
– Különös, hogy Smittnek hívják.
Az ajtó feltárult, s elébb a felügyelő lépett be rajta, azután az
igazgató; utoljára a gyászruhás nő.
A beteg az ablakon nézett ki s háttal volt a belépők felé fordulva. A
léptek hangjára szemközt fordult, s erre a nő öröm és rémület hangján
sikoltott fel:
– Ez az én férjem!
S azzal eldobva a magával hozott kabátot, odarohant a beteghez.
Az nyavalyás reszketéssel rogyott az asszony lábaihoz, átkarolva annak
térdeit, s arczát ruhája fodrai közé temetve, zokogva hörgé:
«Megbocsáthatsz-e nekem?»
A nő ráadta a téli kabátot, mire a férfi tetőtől talpig csókolá. Most
már nevetett. Meg volt gyógyulva.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
De hogy lett Baltaváry Tihamérból Smitt Elias?
*
Miss Jezabel Burrit feltünő szépség volt, énekben és tánczban művésznő:
az egész világ ismerte és imádta. Amerikai nő volt. A közönség úgy
hítta, hogy _gyémántkirálynő_. Mikor a színpadra kilépett, csak úgy
szikrázott rajta a sok karbunkulus. Még a topánkájának a gombjai is mind
solitairek voltak, s azokat látni lehetett, mert táncz közben a szeméig
emelte: valószínűleg azért, hogy bebizonyítsa, miszerint ezeknek a
ragyogása még kápráztatóbb, mint a brilliántoké.
Behódította már az egész világot, utoljára Budapestre is elvetődött: itt
is diadalokra talált. Az útcza is jól ismerte, elegáns fogatáról, melyet
maga hajtott: két ló egymás elé fogva. Künt lakott a városligetben,
számos hozzátartozóival. Volt társalkodónője, titkárja, komornája,
inasa, szakácsa, kocsisa: maga elfoglalta az egész nyaraló villát. Ott
fogadta előkelő látogatóit.
Azok közé tartozott Baltaváry Tihamér is.
Alkalma volt rá: a feleség távol a Rivierán üdül, a férj szalmaözvegy, s
ez az állapot bizonyos kiváltságokkal jár.
S az istennők azért járnak a földön, hogy a halandókat boldogítsák. S az
istennők vétke dicsőít. Az nem bűn, az nem szégyen.
Aztán az istennőkre nem kell féltékenynek lenni, az imádó _bizonyos_ a
maga dolgáról. Imádottja az egész világé. Meg lehet nyugodva.
Azok a brilliánsok, melyekkel a diva be van szórva, egyenkint mind
énekelhetnének a velük együtt keletkezett fescenninákból, a hány, annyi
szerelmi kaland; ha jókedvében van a diva, maga is elmeséli új imádója
előtt korábbi játékait.
Csak _beleszeretni_ nem szabad a divába.
És épen ez történt meg Baltaváry Tihamérral.
Annyira szerelmes lett Miss Jezabelbe, hogy elvesztette a lelkét.
A reklámrovat utolsó előtti fölléptét hirdeté a művésznőnek a budapesti
orfeumban: Miss Jezabel visszautazik Amerikába.
Tihamér az előadás után haza kisérte a művésznőt városligeti villájába.
Ez este számára lett fentartva a tündéri légyott.
Annyira voltak, hogy tegezték egymást.
– Tehát megmásíthatatlan szándékod, hogy visszautazol Amerikába?
– Már aláírtam a szerződést.
– Akkor én veled utazom. Kisérőd leszek.
– Megőrültél?
– Meg.
– Hisz neked itthon feleséged van.
– Azt özvegyasszonynyá teszem. Öngyilkosságot színlelek. Felsőkabátomat
a lánczhíd oszlopánál hagyom s annak a zsebében egy levelet az
asszonyhoz, melyben tudatom vele kétségbeesett elhatározásomat, az
okával együtt: a börzeveszteségek tönkre juttattak.
– De hiszen neked itt nagy jövedelmű állásaid vannak.
– Azokról előre lemondok.
– És aztán miből fogsz Amerikában megélni?
– Szép vagyont viszek magammal. Az asszonyomnak van egy negyed milliója
értékpapirokban, melyekkel szabadon rendelkezem felhatalmazás mellett.
– De hisz ez tolvajság lesz.
– Bánt az tégedet? Soha sem volt ismeretséged olyan imádókkal, kik olyan
pénzt szórtak a lábaidhoz, a mely jajgat?
– Igazad van. Gyémántjaim nagyrészét defraudált pénztárak siratják.
Ezen aztán mind a ketten nevettek.
A czinizmus nem ismeri a bűnt: az egy fajtája a filozofiának.
A házasságtörés meg a kasszafeltörés igen jól megférő testvérek;
mondhatni «osztozó» testvérek. Azok előtt nincs törvény.
De egy törvényük mégis van: «ne hagyd magad rajtakapatni».
Miss Jezabel praktikus észjárású hölgy volt.
– Meggondoltad-e a dolgot? Öngyilkosságod hírére nőd azonnal haza fog
sietni. Keresni fogja a rád bízott értékpapirjait. Megtudva, hogy azokat
te vetted fel, egyszerre nyitjára talál az egész öngyilkossági
komédiának; te megszöktél; a tengeralatti huzal megteszi a jelentést s
tégedet a mint az Új Világban partra lépsz, hevenyében elfognak, mint
szökevény tolvajt.
– Kieszeltem én ennek a megkerülését. Furfangos tervet főztem ki. Börzén
játszottam nagy összegekben: ellenfelem, ki a fogadásoknál nyertes
maradt, Smitt Éliás bankár. Az fogja átvenni az általam nevére átírt
értékpapirokat.
– S ez a Smitt Éliás neked fogja azokat átadni?
– Én magam leszek az a Smitt Éliás.
– Nem birom kitalálni ennek a módját.
– Nagyon egyszerű pedig. Elváltoztatom az arczomat, az alakomat. Szőke
hajam, bajuszom, körszakállam van. Hajamat kiborotváltatom a tarkóig, a
szakállamat is állig, a bajuszommal együtt, a többit megfestem
melanogénnal feketére. A hátamat kitömöm púposra, mankót szerzek s az
egyik lábamat felkötve hordom. Így lesz belőlem Smitt Éliás.
Miss Jezabel felkaczagott.
– Pompás egy terv! S te mindezt képes volnál végrehajtani, azért, hogy
engem kövess?
– El van határozva.
– Akkor ez bizonyítani fogja szerelmed nagyságát előttem s én _háladatos
leszek érte hozzád_.
Tihamér sokra becsülte az igéretet. Egy istennő, a ki háladatos! Ez az
Elysium csodája.
– De megállj csak! – szólt miss Jezabel. – Ennek a merész tervnek
nehézségei vannak. Neked nagy óvatossággal kell eljárnod, hogy el ne
áruld magadat. Először az átalakulásnál, azután az azonosság
bebizonyításánál. Vigyáznod kell, hogy gyanut ne kelts. Szükséged lesz
egy megbízható emberre, a kit terveidbe avass; a ki az arczodat
átalakítja szakértő kézzel, azután elmegy veled a hivatalba, a hol
útlevelet kell váltanod Smitt Éliás nevére s ott igazolni azonosságodat,
végre egy fényképészt veled együtt felkeresni, a ki az elváltoztatott
figurádat megrögzíti, a minek másolatait azután mindazoknak a
pénzintézeteknek elküldöd, a melyeknél Smitt Élias meg fog jelenni az
értékpapirok átvétele végett. Ilyen megbízható emberem nekem a saját
fodrászom és parókacsinálóm, ki színpadi átalakulásaimban segédkezik.
Tihamér nagy köszönettel fogadta, kézcsók mellett, az eszes ajánlatot.
– S minthogy mindez időt fog igénybe venni, az itteni vendégszerepléseim
idejét megtoldom egy héttel.
Ez az áldozatkészség meg már a kézcsóknál is nagyobb hálára volt
érdemes.
És úgy lett megvalósítva az egész vakmerő szándék, a hogy tervezve volt.
A közbenjáró művésznői fodrász teljesen megértette a feladatát.
Naponkint értekezett Tihamérral a titokban tartandó teendőkről, egész az
utolsó stádiumig: Smitt Éliás fényképfölvételéig.
Baltaváry Tihamér útja a legjobban lett elegyengetve a szökésre és
sikkasztásra. Csak egy kis bökkenő volt az egész dologban.
Az, hogy Miss Jezabel megbízott embere nem volt színpadi fodrász, hanem
egy hírneves psychiater doktor, a ki _patiensét_ megfigyelni hivatott
ide. Arczából, szavaiból, de leginkább a tetteiből összeállíthatta a
hiteles parérét.
Együtt keresték fel a fényképező műhelyt.
Kocsin mentek oda a közbenjáróval. A kocsiablak függönyei le voltak
húzva, hogy Tihamér átalakult figuráját az utczán meg ne lássák. A kocsi
behajtott a kapun. Tihamér kisérője tudta a járást, mely ajtón kell
benyitni. Ott várt már rájuk három férfi.
A fényképező gép ott állt a szoba közepén: azzal szemben leültették
Tihamért.
Nem talált benne semmi különöst, hogy a fényképező mester milyen
figyelemmel vizsgálja az arczát, különösen a szemeit. Szokásuk ez a
fotografusoknak.
Mikor aztán már megsokalta a figyelembevételt, nyügösködni kezdett, hogy
végezzék már el íziben: neki sürgetős teendői vannak.
– Azok várhatnak! – mondá szárazon a mester.
– No még ilyen fotografust sem láttam.
Erre megszólalt az az úr, a ki ide kisérte.
– Ez nem fotografus atelier, hanem a bolondok háza. Ön itt fog maradni,
Smitt Éliás uram.
… A szerelmes bolondból dühös őrjöngő lett s bizony ott vész az
elmebetegek házában, ha a feleségét a jó szíve oda nem vezeti a férje
elhagyott kabátjával.
… Hanem Miss Jezabel megtartotta az igéretét: «_háladatos leszek
irántad, ha mindezt megcselekszed_.»
Megmentette az imádójának a becsületét, a mi legdrágább kincse egy
embernek.