Azt írta nem rég egy igen tisztelt költőtársam, hogy ha Petőfi
olvashatná mindazt, a mit én most irok, elismerést osztva a hajdan
gyűlölt idegennek, megfordulna a sírjában.
Legyen megnyugodva ifjú barátom, _ha Petőfi látná, miként tört ő maga
legelől utat ahhoz a gyűlölt idegenhez a magyar szellem számára s miként
környezi épen ez a hajdan gyűlölt idegen az ő szellemalakját a
legnagyobb szeretettel_, visszafordulna megint s álmodnék más álmokat az
eddigiek helyett.
A magyar nemzet helyet érdemel a világban, ezt a helyet elfoglalni,
megérdemelni, megtartani mindenütt, a hol mívelt népek laknak,
szorgalommal, szellemmel, szabadelvűséggel: ez a _«Jókai tágabb
hazája»_.