Ennek az emlékben megtartott beszédnek minden igéje valóban Petőfire
vall.
Aztán gyönyörködve fogta kezébe az ajándékot. Nagyon megtetszett neki a
himzett inggallér, kivált a szabása.
«Ha meghalok, ebben temessenek el. És én most szeretnék meghalni. De
csak úgy, hogy halljam, mit beszélnek felőlem halálom után? S aztán, ha
hallanám, hogy azt mondják: «Kár volt Petőfinek meghalni! írt az jó
verseket is!» akkor visszajönnék és tovább folytatnám, a hol elhagytam.»
Ezt az emlékezetes jelenetet, ezeket a szavakat jegyzé fel a költőről a
régi jó barát, Szücs János, kinek húga, az ingvarró leánykák szónoka,
még most is él s a költő szavait emlékében őrzi.
Ezt az inggallért láttam én Petőfinél nagy, nehéz, válságos napokon.
Hát miért ne lehetne a költő babonás? A költő babonája próféczia! S nem
volt-e Petőfi prófétai lélekkel tele? Nem jósolta-e meg a végzetet? a
nehéz időket? «Ebben temessenek el!» Azt mondá. S voltak napok, a
melyekben azt hihettük, hogy a mikor hajnalra harangoznak, temetésünkre
harangoznak. Ilyen napokon láttam a himzett inggallért Petőfi nyakán
kihajtva.
Mért nem vette fel ezt a varázsinget a segesvári csata napján is? Az tán
megőrizte volna?
Most hallhatja, hogy mondják: «Kár volt Petőfinek meghalni, írt az jó
verseket is!» De ugyan soká várat bennünket a visszajövésével, hogy
folytassa, a hol elhagyta…