Puskást!
Melyik fiúnak ne dobbanna erre a szóra nagyot a szíve?
– Hogyan?
– Ebből ni, lehet csinálni puskát.
Persze, hogy a büröknek a bördő szára üres, az egészen puskának
született.
Hogyan vágjuk ám ezt le?
– Majd én hozok ki a konyhából kést.
A Liza beszaladt a házba s nagyhamar előjött egy laskavágó késsel.
Én azzal hirtelen lenyiszaboltam két hatalmas bürökszárt s készen volt
rögtön a két puska.
Mink aztán ezzel a két gyilkos löveggel, homokot töltve beléjük,
elkezdtünk egymásra lövöldözni. Míg utoljára is egymás szeme közé szórva
a homokot, szerencsésen megríkattuk egymást. Azután pedig kibékítettük
egymást.
S akkor aztán, ennek a kibékülésnek az örömére, felvonultunk a kertből
az udvarra, az eddigi bürökpuskákat kürtöknek használva s hatalmasan
tülkölve belőlük.
De nagyhamar utólért bennünket a nemezis.
A nagy tülkölésre előjött Antalné asszonynénénk a konyhából.
Elszörnyedt, mikor meglátta, hogy mi bürök szárakat tartunk a szánkban,
azokkal kürtölünk.
– Szent-Zebedeus-adta gyerekei! hát nem tudjátok, hogy az a bürök
mérges?
El is dobtuk a kürtöket rögtön.
– Ki vágta le azt a bürköt? Ki hozta ki a kést? – vallatott
asszonynéném.
A Liza rám nézett. Én pedig már akkor is tele voltam a légió ördöggel:
azt feleltem daczosan: «Én hoztam ki».
A Liza elszaladt.
Nekem pedig megfogta a hunczutkámat az asszonynéném s bevezetett a
benyílóba, onnan nem volt szabad kijönnöm – büntetésül – az egész
lakodalom alatt. Hanem a Liza utánam hozta az illetményemet minden
körömfaladékból: a pörkölttortából is kaptam.
És aztán megint csak elmúlt valami hét esztendő. Én nagy kamasz diák
lettem. Az Eszter néném férjhez ment a komáromi igazgató-tanárhoz, Vály
Ferencz bátyámhoz: oda jártam én, télen-nyáron, naponta reggel öt
órakor, mindenféle hasznos tudományok bekeblezése végett. Még most is
abból élek.
Ott találkoztam megint a Lizával. Akkor már az is felcseperedett bakfis
volt. Aféle se nem gyerek, se nem leány. De az arcza akkor is olyan
nagyon hasonlított a Török Bálint-almához. Odaadták őt nevelésre a néném
szárnyai alá. Én geometriai figurákat léniáztam, ő pedig haraszszal
stikkolni tanult. Egészen boldog voltam, a mikor a himzéséhez valamit
rajzolhattam az üres tafotára.
A Balázs bátyám már akkor özvegy ember volt.
Ismét láttam őt a komáromi örökös főispán Nádasdy installáczióján: ő
vezette mint főszolgabíró a díszbandériumot; magas paripán, magyar
díszruhában. Most is olyan szép, délczeg férfialak volt.
Azután megint elmúlt egynéhány esztendő.
Újra lakodalmat ültek a családjaink.
Balázs bátyám nőül vette a Lizát, az elhúnyt felesége nővérét.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
És azután sokszor megfordultam a házuknál.
Édes anyám halálával és azután még sokáig, valahányszor szülővárosomba
mentem, mindig az ő házuknál volt a szállásom. A legboldogabb család
volt az a világon.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tegnap kaptam egy gyászszegélyes czédulát szülővárosomból, melyben
tudatják velem, hogy Konkoly Liza elköltözött oda, a hová mindnyájan
kívánkoznak.
Ravatalát fiak, unokák, dédunokák, menyek és vők állják körül: számra
nagy sokaság.
Legyenek olyan boldogok mindannyian, mint dédszülőik voltak!