Azt mondja a Liza: «játszunk puskást!»

Puskást!

Melyik fiúnak ne dobbanna erre a szóra nagyot a szíve?

– Hogyan?

– Ebből ni, lehet csinálni puskát.

Persze, hogy a büröknek a bördő szára üres, az egészen puskának

született.

Hogyan vágjuk ám ezt le?

– Majd én hozok ki a konyhából kést.

A Liza beszaladt a házba s nagyhamar előjött egy laskavágó késsel.

Én azzal hirtelen lenyiszaboltam két hatalmas bürökszárt s készen volt

rögtön a két puska.

Mink aztán ezzel a két gyilkos löveggel, homokot töltve beléjük,

elkezdtünk egymásra lövöldözni. Míg utoljára is egymás szeme közé szórva

a homokot, szerencsésen megríkattuk egymást. Azután pedig kibékítettük

egymást.

S akkor aztán, ennek a kibékülésnek az örömére, felvonultunk a kertből

az udvarra, az eddigi bürökpuskákat kürtöknek használva s hatalmasan

tülkölve belőlük.

De nagyhamar utólért bennünket a nemezis.

A nagy tülkölésre előjött Antalné asszonynénénk a konyhából.

Elszörnyedt, mikor meglátta, hogy mi bürök szárakat tartunk a szánkban,

azokkal kürtölünk.

– Szent-Zebedeus-adta gyerekei! hát nem tudjátok, hogy az a bürök

mérges?

El is dobtuk a kürtöket rögtön.

– Ki vágta le azt a bürköt? Ki hozta ki a kést? – vallatott

asszonynéném.

A Liza rám nézett. Én pedig már akkor is tele voltam a légió ördöggel:

azt feleltem daczosan: «Én hoztam ki».

A Liza elszaladt.

Nekem pedig megfogta a hunczutkámat az asszonynéném s bevezetett a

benyílóba, onnan nem volt szabad kijönnöm – büntetésül – az egész

lakodalom alatt. Hanem a Liza utánam hozta az illetményemet minden

körömfaladékból: a pörkölttortából is kaptam.

És aztán megint csak elmúlt valami hét esztendő. Én nagy kamasz diák

lettem. Az Eszter néném férjhez ment a komáromi igazgató-tanárhoz, Vály

Ferencz bátyámhoz: oda jártam én, télen-nyáron, naponta reggel öt

órakor, mindenféle hasznos tudományok bekeblezése végett. Még most is

abból élek.

Ott találkoztam megint a Lizával. Akkor már az is felcseperedett bakfis

volt. Aféle se nem gyerek, se nem leány. De az arcza akkor is olyan

nagyon hasonlított a Török Bálint-almához. Odaadták őt nevelésre a néném

szárnyai alá. Én geometriai figurákat léniáztam, ő pedig haraszszal

stikkolni tanult. Egészen boldog voltam, a mikor a himzéséhez valamit

rajzolhattam az üres tafotára.

A Balázs bátyám már akkor özvegy ember volt.

Ismét láttam őt a komáromi örökös főispán Nádasdy installáczióján: ő

vezette mint főszolgabíró a díszbandériumot; magas paripán, magyar

díszruhában. Most is olyan szép, délczeg férfialak volt.

Azután megint elmúlt egynéhány esztendő.

Újra lakodalmat ültek a családjaink.

Balázs bátyám nőül vette a Lizát, az elhúnyt felesége nővérét.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

És azután sokszor megfordultam a házuknál.

Édes anyám halálával és azután még sokáig, valahányszor szülővárosomba

mentem, mindig az ő házuknál volt a szállásom. A legboldogabb család

volt az a világon.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Tegnap kaptam egy gyászszegélyes czédulát szülővárosomból, melyben

tudatják velem, hogy Konkoly Liza elköltözött oda, a hová mindnyájan

kívánkoznak.

Ravatalát fiak, unokák, dédunokák, menyek és vők állják körül: számra

nagy sokaság.

Legyenek olyan boldogok mindannyian, mint dédszülőik voltak!

Az én életem regénye · 第 22 / 79 题