Fészket rakni a közönséges életben is annyit jelent, mint
családot alapítani. Amikor tehát a madár fészket rak, nem annyira
magának épít lakást, mint inkább a fiókáiról akar gondoskodni.
Azoknak alapít otthont, azokért fárad, mikor a földön, a lombok
közt, a csalitban vagy a bokrok alján fészeknek való hely után
kutat. Általában el lehet mondani, hogy a madár ott telepszik
meg, ahol könnyebben él meg és biztosságban érzi magát. Akár
kopár sziklák mélyedéseiben, akár fák tetején, akár a földön
fészkel a madár, mindig ügyesen választja meg a helyet a maga és
a fiókái számára. Az építés közben pedig az egyes alkotórészek
összeillesztését annyira érti, hogy a fészek fala szilárd és
biztos védelmet ad a madárcsaládnak.
Csak a kakuk nem épít fészket, hanem más fészkébe rakja a
tojásait. A kotlást sem maga végzi, hanem a mostohaanya, sőt a
felnevelésükről is ez gondoskodik. Ha a kakuk nem talál éppen
akkor üres fészket, amikor tojik, a földre rakja a tojását és a
csőrébe fogva viszi az idegen fészekbe, ahonnan a már bennelévő
tojásokat egyszerüen kihajigálja. Ilyenkor megesik, hogy egy-egy
vékonyhéjú tojást a csőrével eltör és innen származott az a hit,
hogy a kakuk megeszi más madárnak a tojásait, ami természetesen
nem igaz. A kakuk tehát nem teljesíti szülői kötelességét, ami a
madaraknál kivételszámba megy, mert a többi bizony nagy
szeretettel és gonddal gondoskodik fiókáiról.
[Illustration: Az üszögös halászka fészke és tojásai
Az üszögös halászkák ritkán élnek egymagukban, többnyire sok pár
alkot egy társaságot. A tojásaik színe a környezet színéhez
alkalmazkodik.]
Akad ugyan köztük, amely szeret ingyen, munka nélkül fészekhez
jutni, a fiait azonban már maga költi ki és neveli fel. A vércse
kiveri a szarkát vagy a varjút a fészkéből, a holló is szívesen
bitorolja más fészkét, a kánya sem épít, ha rátalál egy-egy
ragadozómadárnak elhagyott fészkére. A sólyom is szereti
elfoglalni a holló fészkét. A bagoly még az állatok földalatti
vackában is felüti a tanyáját. A cinege elhagyott szarka-,
varjú-és mókusfészekbe is beleveszi magát, amelyet szőrökkel,
tollal, gyapjúval rendkívül puhán melegre bélel. Csak ha nem kap
idegen fészket, akkor keres valamilyen alkalmas faodut vagy
sziklahasadékot, amelyet vékony ágakkal, száraz fűvel,
gyökérszálakkal, rőzsével, mohával bélel ki. A függő cinege nem
szorul a más fészkére, mert maga építi csodálatosan művészi
fészkét, amely a fűzfa előrenyúló ágán csüng. A kánya néha magas
fára is épít fészket, amely egy méter széles, a holló 10--20 méter
magasan, sziklára vagy fára, ágakból és mohából. A holló
fészekrakás közben okosságáról tesz tanuságot. Az építéshez
szükséges anyagokat nagy elővigyázattal hordja és ha többször lát
embereket fészke közelében, vagy ha megzavarják, mielőtt még
tojásait lerakta, elhagyja tűzhelyét és újat keres vagy épít. Ha
azonban békében hagyják, éveken át visszatér régi helyére.
[Illustration: A függő cinege fészke
A függő cinege művészien építi meg merészen alácsüngő kis
házikóját a csörögefűz előrenyúló galyaira.]
A seregély és a kuvik faoduban keres lakást, amelyet szalmával,
szőrszálakkal és tollakkal tesz lakhatóvá. A harkály szintén
faoduban fészkel, de az odut maga vájja a csőrével. Pudvás bélű
fában ág helyén támadt lyukat, vagy belül korhadt ágat választ. A
tojó kezdi a munkát. Először a nyílást bővíti ki annyira, hogy
ki-és bejuthat rajta. Ezután az üreg belsejét kezdik csinálni
nagy serénységgel és ügyességgel, ami már csak azért is nehéz
munka, mert a szűk helyen nem igen tudják a csőrüket használni.
Két hét is eltelik, mire elkészül, de akkor már a belseje olyan
sima, hogy sehol sem találni szálkát. A fészek alját finom
faforgáccsal rakják ki. Lehetőleg magas helyen vájják és még
akkor is visszatérnek bele minden évben, ha költés közben
megháborgatták őket, vagy ha az öregek egyikét ellőtték, mert
nagy fáradságukba kerülne minden évben új fészket vájni. Hogy
biztosságban lakhassanak, fészküket minden tavasszal kitatarozzák.
A papagályok görbe csőrükkel szintén odut vájnak fészkül, de nem
bélelik ki.
[Illustration: A tantalmadár fészke és tojásai
A fészek a fűben rejtőzködik és négy tojás van benne. Mivel a
tojások színe a környezethez alkalmazkodik, a természetben csak
nehezen lehet észrevenni.]
[Illustration: Az erdei pacsirta fészke
boltozatos és felül részint zárt, részint nyilt. A bokrok alján,
az ibolya és az erdei szamóca társaságában szerényen húzódik
meg.]
A fákon fészkelő madarak közül legnagyobb a sasnak a fészke. A
hegyekben nagy sziklahasadékokban, megmászhatatlan sziklafalakon,
erdőkben pedig a legmagasabb fák sudarán fészkel. A fán található
sasfészek alapzata erős husángokból készül, amelyeket a sas a
földről szedeget, vagy pedig nagy magasságból lezuhan a száraz
ágakra, eltöri és a kellő pillanatban megragadja. A fészek felső
részét vékonyabb ágakból készíti, lapos belsejét pedig finomabb
galyakkal és mohával rakosgatja ki. Fészke sokszor két méter
széles. Az évek során át használt fészek a tatarozás, javítás
közben állandóan vastagszik. Nagy fészket rak a héja, keselyű,
gém és a gólya is. A héja az erdő legmagasabb fáján a törzshöz
közel, a keselyű magas hegyoldalak fáira jól elrejtve építi a
fészkét, ágakból és vékonyabb galyakból. A gém nemcsak fára,
hanem a nád tetejére is rak fészket, a gólya pedig, mivel az
emberek közelében is él, szintén nemcsak fára, hanem kéményre,
háztetőre, kazal tetejére, gemeskútra épít ágakból és rőzséből
fészket.
Az erdőben élő kisebb madarak nagyrésze fára rakja a fészkét,
amelyet vékony ágakból, gyökérszálakból épit és mohával,
falevéllel, tollal, szőrrel tesz puhává, kellemessé. Egyik
legügyesebb építőmester a tengelic. Fészkének a külseje finom
gyökerecskékből, mohából való, amelyet fűszálakkal, itt-ott
talált cérnával, pókhálóval gondosan összesző. A fára jó magasan,
valami ágvillába építi és olyan jól elrejti, hogy alulról csak
akkor vesszük észre, amikor a fa már lehullatta leveleit.
[Illustration: A varrómadár fészke
A varrómadár Ázsiában él és arról nevezetes, hogy fészkét szabó
módjára levelekből varrja össze. A nagy levelet a pamutcserjéből
tépett szállal összefűzi és a tölcséralakú üregben pamutból,
pehelyből készít fészket.]
A fecske már ősidőktől fogva a maga jószántából az emberhez
szokott, palotában és kunyhóban egyaránt megépíti a fészkét, ha
el nem zavarják. Csak ahol alkalmas lakások híjával van, tér
vissza ősi szokásaihoz és sziklapárkányokra, meredek
sziklafalakra építi otthonát, de azonnal bevonul az első
házikóba, mely a vadonban felépül. Még a vándorpásztorok mozgó
kunyhóiban is szállást keres. Olyan helyet választ, hogy
védőtetőzet kerüljön fészke fölé, tehát eresz alá, folyosókon,
gerendák, párkányok alá fészkel. A fecskék fészküket a falhoz
vagy gerendához tapasztják és azt is szeretik, ha alul is
valamilyen szöghöz vagy kiugráshoz támaszthatják. Építőanyagul
iszapos vagy legalább is nedves földet használnak, kis csomókat
szednek belőle csőrükkel, nyálkájukkal összekeverik és néhány
szalmaszállal gondosan összetapasztgatják. Ha az időjárás
kedvező, otthonuk sárfalát nyolc nap alatt elkészítik. Belsejét
szőrökkel, tollakkal bélelik ki. Fészküket minden tavasszal újból
felkeresik, kitatarozzák és újból kibélelik.
[Illustration: A vörösgém fészke és tojásai