Te meghalsz kedves s nem tudod ki voltál,
Álarcodat magadra szoritod
S nem tudja senki, hogy voltál titok,
Hogy voltál nékem ismeretlen oltár,
Úgy mégysz el innen csendbe, lopakodva
Élő titok egy még nagyobb titokba.
Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,
Napos, ártatlan, fáradt, graciőz,
Kis fákkal és kis bárányfellegekkel
És végtelen és bús, akár a tenger
És megkúszálja hullámos hajad,
Szemed alá rak szarkalábakat.
S egy délután, ha ülsz az ablakodnál
Ijedve kérded: micsoda zenél?
És este búgni, bőgni fog a kályha
És künn az utcán fújni fog a szél.
Te sírva szólitod a Véghetetlent
S felelni fog a föld és a göröngy.
Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng
És összetörsz, mint gyenge-gyenge gyöngy.