Bús nyári éjjel, benn az öltözőben
Halotti táncra kél a ruhatár.
Valami zúg, valami félrerebben
S a néma csendben, a pállott melegben
Kobold, manó halkan topogva jár.
Megzizzen a szél a szines ruhák közt,
Szellemkezével hárfázik a mult.
Hol vannak a tapslázas, téli esték?
Könnyé olvadt a tréfa és a festék,
A villamosláng félve kialudt.
Lebbenve kelnek a reves fogasról
A gazda-vesztett, elhagyott ruhák.
A hős nehéz bibor-palástja mozdul,
Árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul
S a zongorán egy bús akkord fut át.
Sápadtan inganak a holdas éjben
A rizsporos, mosolygó asszonyok.
Csábitva ring a halvány primadonna,
Mellette tarka fezben a bolondja
S a holt komikus árnya mosolyog.
Sirnak, kacagnak átölelve egymást,
A suttogásuk oly fájó, ködös.
A testtelen, szegény ruhák beszélnek,
Lengésük édes és rejtelmes élet…
Ég a rivalda, mint az üstökös.
Egyszerre csend lesz. Mind tovább osonnak.
A nyári ég künn izzó, mész-fehér.
A pók szövi hálóját egy sarokban,
Eltűn a hold, a tikkadt deszka roppan
S riadt futással surran egy egér.