Mentem a kávéház tükrös éjjelébe,
Százezer tükör közt s hirtelen megálltam.
Hirtelen megálltam s ingadozva, félve
A tükrös zavarban észrevettem árnyam.
És egyszerre féltem a zavart gomolyban
És egyszerre furcsán ferdült légbe minden.
Egypár lámpa lengett kancsal, gyenge színben.
S én már messze voltam, jaj de messze voltam.
Jaj de messze voltam. Messze életemtül,
Pálmaligetemtől, ahol bú és hír nő.
S messze már mint álom, a ködön keresztül,
Oly magasan trónolt a kevély kaszirnő,
Mint Egyiptom álma, holt hercegkisasszony,
A színes palackok csillagkoszorúján
Ugy bámulta búsan búcsu-könnyes arcom
Altatgatva búját a szelíd hajú lány.
Már nem tudtam állni, csak repülni, szállni
És éreztem éj van, aminő sosem volt.
Fönn a menny ívén is lámpa lángja, nem hold
És bolyongtam, mint egy bujdosó királyfi,
Bujdosó királyfi, csendes éji herceg,
Aki minden kedves kincsét elvetette
S mostan a szemére könnyek permeteznek
És csak nézni tud már s bámul-bámul egyre.
A gránitkövön künn fekete vonalban
Elszántan ballagtak hangos éji züllők
S mint a vizi árnyak himbálóztak halkan
Lusta bérkocsiknak árnyai, a küllők.
Hullámlott az élet lassan imbolyogva,
Álmatlan merengve a nap tovatüntén
S némán nézegette az éj árnyas tükrén
Bársonyos ruháját a nehéz gyászpompa.
S néha mint a felhők s néha mint a hollók,
Hollók, éji hollók pár leány beszállott,
Kócos kis koboldok, sírók és mosolygók –
Festett ajku, árva, sirató leányok.
Tízezer leány, vagy százezer, ki tudja?
Kik féltek a hajnal hervadás-szagától
Most bejöttek – éj volt fejükön a fátyol –
És keresztet írtak rám s a zárt kapukra.
Még eszembe tévedt egy-egy régi álom,
S integetve jött egy régi-régi gyermek.
Láttam az anyám is messze, haloványon,
Gyöngyvirágos fejjel s láttam a vén kertet.
Emlék, minden emlék. Kedves és kegyetlen,
Mint a bús pokoltűz, mint a hűs pokol-fagy.
Álmon révedeztem, multba tévedeztem,
S senkisem kérdezte rám hajolva: hol vagy?
És oly könnyü voltam, lengő, lepke-könnyü,
Mint ki életét is sírva elhajítja.
A szemembe lomha, langyos éji könnyü,
Arcomon a bánat fáradt, ferde csikja.
S ingadozva, úszva, elterülve szépen –
Széttört életemnek romjai köröttem –
A bús éjszakának fekete vizében,
Hullámos vizében csendesen fürödtem.