Mi fáradottak, búcsuzók, szegények,
A háborúknak holdas éjjelén
Halottas ingekben megyünk elébed.
Mi nem várjuk, míg ránk csap a karod,
Minket nem áltat maszlagos remény,
Mi is akarjuk, mert te akarod.
Szivünk oly gyáva s mégis büszke hős,
Karunk oly gyenge és mégis erős,
Égő szemünkbe árnyak árnya van,
Földnek szegett fejünk sisaktalan:
Így ballagunk a holt rónákon át,
Halálra szánt római katonák.
Hiába hivják néma seregünk,
Fekete lobogónk a földre csügged,
Ennen-kezünk vet puha sírt nekünk
S lábadhoz rakjuk csorba fegyverünket.