Kétféle bátorság van: az egyik a robusztus ősember veleszületett,
mondjuk fizikai bátorsága; a másik az ideges kulturember erkölcsi
bátorsága, amely a kötelességérzetből fakad. A kétféle bátorságot egy
(nem egészen új) katonai adoma jellemzi.
Két ágyúüteg tüzérségi párbajt vív az ellenséggel. Az ellenséges
gránátok sűrűn hullanak – azok odaát már jól belőtték magukat, – de a
két ütegnek nem szabad, vagy nem lehet helyet változtatnia.
Az egyik üteg parancsnoka vörösképű óriás. Ő nyugodtan szivarozgat és
vaskos tréfákkal buzdítja a legényeit. A másik parancsnok vékony kis
ember, az arca krétafehér az izgalomtól, a messzelátó remeg a kezében.
De azért ő is kifogástalanúl végzi kötelességét.
Végül megszólal az óriás. Gúnyos mosollyal mondja:
– Úgy látom, bajtárs, te nagyon félsz?
A másik bólint a fejével.
– Nagyon félek. Ha te úgy félnél, mint én, akkor már régen elszaladtál
volna.