A modern háborúnak a legfélelmetesebb kreációja a negyvenkét
centiméteres ágyú. Ennek a lövegei lőtték rommá a híres belga és francia
várakat s teszik tönkre a francia sereg védőműveit. Ezeknél a nagy
mozsaraknál is van egy nagyobb kaliberü ágyútipus, amelyeknek lövedéke
egyenest a katona gyomrába kerül. Ez a gulyáságyú. Már nagy Napoleon is
azt mondotta, hogy a katona a gyomrával masirozik. A gulyáságyú, vagyis
a tábori konyha gondoskodik, hogy a baka gyomra megteljék finom
töltelékkel. Ott menetel a harcosok mögött és messziről úgy fest, mint
egy lehetetlenül nagy mozsár torka. Protzkasztni is van előtte, ez viszi
a municiót, a babot, lencsét, sót, paprikát. Útközben főzi a szakács az
ebédet és a gulyáságyú szorgalmasan füstöl. A tábori konyha a lehető
legpraktikusabb história. Főrésze egy nagy rézüst, mely alatt állandóan
ég a tűz. A tűz azonban egy olajtartót ér, úgy hogy a hús soha nem
pörkölődik meg. Az olaj egyenletesen adja a meleget és órákig forró. Ha
az étel megfőtt, el lehet oltani a tüzet, mégis forró marad a jó
paprikás meg a gulyás. A gulyásüstön kívül kávéüst is van s ebben főzik
a jó feketekávét, mely jobb, mint a kávéházi lötty. Éppen csak hogy a
pikkoló-gyerek, meg az ujság hiányzik. Márványasztal az van. A nagy
szélességü orosz föld végtelensége. És ami a fő, ez az asztal föl se
billen s nem kell rajta borravalót hagyni…
Hogy aztán mit esznek a mi katonáink?
Ezen a kérdésen többet vajudunk most, mint a saját étlapunkon. Nagyjából
megmutathatjuk, milyen a katonák étlapja a háborúban. Minden ezred
hetenként állítja össze s parancsban közli a csapatokkal. Nagyjából
hasonló, szinte egyforma mindenütt. Ha a tizedik ezred étlapját nézzük,
szinte szakasztott ugyanolyan az ötvenhetediké is. Az a heti étlap, amit
ime közlünk, a harmincadik népfölkelő gyalogezredé. De majdnem
ugyanilyen a többi ezredeké is. Tehát: