Trentonban, az Északamerikai Egyesült-Államokban két magyar munkás a
fegyházba került még a háború előtt.
Trentonból, a fegyházból, a posta két dollárt hozott az odavaló magyar
hirlap szerkesztőségének.
A két magyar rab küldte. Irt is hozzá öreg betűvel levelet. Abban a
többi közt ez állott:
„Sokat nem adhatunk, mert nincs. Mi dolgozunk mindennap, de csak annyit
tudunk keresni egy hónapban, hogy egypár pakli dohányt tudunk magunknak
venni. De most, mikor kisírt szemű özvegyek és árva gyermekek, öregek
összetett kézzel kérik az áldó Istent, hogy adjon nekik kenyeret: kell-e
akkor valakinek pipa, ha az magyar ember? Én azt mondom, hogy nem!
Pokolba a pipával, ha az árvák és özvegyek éhesek és ruha nélkül vannak!
De én bízom abban, hogy lesz azoknak az özvegyeknek, árváknak és
öregeknek kenyerük is, ruhájuk is, mert élnek itt az idegen világban
magyar testvérek, kik nem hagyják el őket, kik szeretettel gondolnak
reájuk még akkor is, ha a börtön fenekén vannak“.
Igy indult a két magyarnak két dollárja az ó-haza felé.