A „Zenta“ egymaga harcolt az egyesült angol-francia flottával. Dávid
Góliáttal, nem is eggyel, hanem egyszerre egész sereggel.
Hullott rá a gránát rettentőn, de nem adta meg magát.
Romba dőlt mind a kéménye, tüzet fogott a fedélzet, a „Zenta“ azonban
törhetetlenül ágyúzta tovább ellenfeleit.
Egyszer aztán elfogyott a „Zenta“ tüzérsége. A derék, hős fiúkat sorba
ellőtték ágyúik mellől.
Ekkor olyasmi történt, aminek nyoma fog maradni a históriában.
Előjöttek a „Zenta“ fekete mélységeiből, a kazánok izzó kamráiból
kormos, verejtékes, fél-meztelen emberek, odaálltak az ágyúk mellé.
A fűtők jöttek föl.
Sorba álltak az ágyúk mellé. S tüzeltek az ellenségre. A fűtők küldték
az utolsó mennyköves, villámos halált a francia páncélos-óriásokra.
S aztán – aztán leszálltak a „Zenta“ romjaival az Adria mélységeibe, a
vérszínű korállok fonadékába.