De sokszor hallottuk békességes időkben annak az emlegetését, hogy ki a
legény a csárdában. Amikor a fiatalos életkedv pezsdülve hajtja a magyar
gyerek vérét, nem egyszer hallik a virtuskodó kiáltás, hogy ki bírja
jobban. Nem egyszer valóságos csaták viharzanak a korcsmaivóban s
egyik-másik tollas süvegű legény meglékelt koponyával kerül haza az
alvégi fehérfalu házba. Vetélkednek is egymással a legények az
elsőségért s örök villongások között telik az életük, amíg csak meg nem
feleségesednek. Akkor már csak a kuglizóban vetélkednek néha-néha
vasárnap. Most, hogy a háború kitört, az egyik regimentben szolgál egy
falu számos legénye. A vetélkedést ott is tartják, ahogy jó magyarokhoz
illik. De már csak abban, hogy ki tud több muszkát leteríteni a földre,
úgy, hogy föl ne kelhessen többet. Ilyen két legény volt Keciben, mint
egy sebesült honvédhuszárfőhadnagy mondja, Boros András meg Száraz
István. Régi riválisok, most közhuszár mind a kettő.
Kraszniknál történt, írja a főhadnagy, hogy egy nálunk sokkal nagyobb
kozákcsapattal kerültünk szembe, de azért megrohantuk őket. Ugyancsak
kalapálta a lovak lába az agyagos földet. A hajrá-kiáltás olyan volt,
mint az égzengés, de a nagy lármán keresztül is csak hallom Boros András
hangját, aki teli torokkal hátraszól Száraz Istvánnak:
– No Estvány! Egy piculáért: ki üt többet!
– Majd elválik, Andris! Áll a picula!
A huszárok elbántak a kozákkal, kergetik, mint agár a nyulat.
Lassan-lassan visszacihelődnek az üldözésből a legények. Már vacsoránál
ült Boros Andris, amikor megjön Száraz István.
– No, pajtás, – szól oda Borosnak, – hány volt a kozák? Hányat ütöttél?
– Többet, mint ahány a keci kocsmában a báb! Nem állítja talpra őket
senki, hacsak az itéletnapi állítógyerek nem! Hát te hányat borítottál
föl?
– Tudja az ördög, nem számláltam. De azt tudom, hogy leütöttem a
bakombírót is!
Ezzel leugrott a nyeregből és leemelt onnan egy sebesült kozák
törzstisztet. Mindjárt át is adta a szanitécnek.
– Megnyerted a piculát, Estvány, – mondja Boros. – Ehune, odaadom.
– Nem kell. Folytatjuk holnap. Holnap állom megint a fogadást, legyen
dupla vagy semmi.
– Gilt! – felelte Boros.
– Hogy melyik nyerte meg, – írja a főhadnagy, – nem tudom, mert
nemsokára rá megsebesültem.
Ilyen a magyar huszár.