Mindenki katona akar lenni: a félvilág ellenünk fordult, hát szükség van
minden épkézláb emberre! Ezt érezte mindenki, aki önként jelentkezett a
zászlók alatt. Aki beteg, eltitkolja és kétségbe van esve, ha
visszaküldik. Például a délvidéken egy erősen őszülő bunyevác
jelentkezett a bizottság előtt. Jobb kezét zsebredugva állt a
katonatiszt elé:
– Kérem, én ugyan már ötven éves vagyok, de azért szeretnék berukkolni.
Vagyok én azért még olyan erős, mint egy negyven éves.
A katonatiszt szigorúan rászólott:
– Hát ha katona akar lenni, akkor tudnia kell, hogy nem illik
zsebredugott kézzel állani a bizottság előtt. Vegye ki a kezét a
zsebéből.
Az ember elvörösödött és kétségbeesett zavarral hebegte:
– Tessék elhinni, hogy nem tartok én bombát a zsebemben…
– Azt elhiszem, de azért vegye csak ki a kezét.
Az ember végre is kihúzta a kezét a zsebéből és akkor látta csak a
bizottság, hogy a kezén… egy ujj van csak.
Szegény ember majdnem sírva mentegetőzött:
– A cséplőgép vágta le… De el tudom én sütni a puskát egy ujjal is!
… Igy születnek a hősök, a névtelen hősök.