Egy ezredorvos mesélte el: Egy nagyothalló, harisnyás atyafi minden áron
be akart jutni a katonasághoz, hogy ő is kivegye a részét a hazafias
munkából. Félt azonban, hogy az ezredorvos rájön a süketségére, és azért
tanácsot kért a jegyzőtől, hogy lehetne túljárni a doktor eszén.
– No, ez egyszerű dolog – ordít a jegyző az atyafi fülébe. – A
sorozásnál sok szokott lenni a szimuláns, aki azt mondja, hogy süket.
Ilyenkor az ezredorvos bólint a fejével, aztán ledob egy ezüst forintot
a padlóra. Tiz szimuláns közűl kilenc lehajlik a forintért, mert hiszen
a vizitáló doktorral jó udvariasan bánni. De ha ez a csel nem sikerűl,
akkor az orvos így szól, még pedig olyan halkan, ahogy a szunyog zümmög:
– Na, látom, hogy maga csakugyan süket, – untauglich!
De erre már mindegyik így kiált föl:
– Hála az Istennek!
– Hát arra vigyázzon kend, komám, ha megvizitálják, – fejezi be az
oktatást a jegyző.
A harisnyás atyafi el is megy a sorozó-bizottságra. Az orvos megnézi,
megkopogtatja a mellét, aztán így szól:
– Nyújtsa ki a nyelvét!
A harisnyás atyafi sunyít, mert tudja, hogy most jön a forint, aztán
lehajlik a földre és így szól:
– Bizonyosan a szekrény alá gurult, ezredorvos úr. Arra hallottam
gurulni.
Az ezredorvos ránéz.
– Megbolondúlt maga – kiáltja mérgesen.
A harisnyás atyafi haptákba vágja magát és gondolván, hogy a doktor most
mást, mint az untauglichot nem mondhatja ki, így szól:
– Hála az Istennek! – harsogja a recept szerint, és boldogan masirozott
ki a szobából, mert most már biztos, hogy ő is katona.
Mert nem könnyű a harisnyás atyafinak túljárni az eszén!