1898 junius 15.
Tisztelt Társaság! Mult ülésünk óta két újabb veszteség érte
Társaságunkat; április 28-án Abonyi Lajos r. tagot ragadta ki a halál
sorainkból, május 19-én Zichy Antal r. tagot.
Abonyi 1867 óta tagja Társaságunknak s egy regényt is adtunk ki tőle
1864-ben. _A mi nótáink_at. Először külföldi tárgyú regénynyel lépett
fel, de csakhamar a magyar élet rajzához tért s ebben haláláig
megmaradt. Buzgó gyűjtője volt a népdaloknak, kézirati gyűjteményéből
számos dalt és balladát közölt Társaságunk újabb népköltési
gyűjteményének első kötete. Részint mint falusi gazda, részint mint
népdalgyüjtő, mindinkább belemélyedt a népélet vizsgálatába, s
regényeit, elbeszéléseit, népszinműveit e gazdag forrásból merítette.
Olykor egy-egy népballadából szőtte ki elbeszélését vagy népszinművét,
körülményes részletrajzzal bővítve ki az egyszerű cselekvényt. Művei nem
annyira a szerkezet és jellemrajz művészetével hatottak, mint inkább a
tapasztalatok és benyomások gazdagságával és frisseségével. Olvasott író
volt és népszinművei számos előadást értek. Mihelyt halála hirét vette
ez elnökség, a társaság nevében koszorút küldött koporsójára s fölkérte
Ágai Adolf r. tagot, hogy a temetésnél képviselje Társaságunkat, a ki
készségesen teljesítette a megbízást s a sírnál a Társaság nevében
gyászbeszédet mondott.
Zichy Antal szintén Társaságunk régibb tagjai közé tartozott. Az
irodalomban a negyvenes évek elején lépett föl néhány költeménynyel és
utirajzzal, de a politikai mozgalmak csakhamar magokkal ragadták.
Somogymegyében fejtett ki élénk munkásságot s 1848-ban mint képviselő
előbb Pesten, majd Debreczenben vett részt a közügyekben. A forradalom
után félben hagyott irodalmi tanulmányaihoz fogott, a római classikusok
vonzották, különösen Cicero és Horatius voltak kedvenczei, ez utóbbiról
tanulmányt is írt, fordította satiráit, sőt maga is írt néhány satirát,
melyeket üléseinken olvasott föl. Angolország történetével is
foglalkozott s egy pár tanulmányon kívül három angol történeti drámát
írt, melyek egyike akadémiai pályadíjat nyert.
A hatvanas években újra részt vett a politikai küzdelmekben, mint
képviselő és publicista. A Deák-párt híve volt s beszédeivel,
czikkeivel, röpirataival érlelni igyekezett a kiegyezést s midőn a
ministerium megalakult, ő volt a népoktatási törvény előadója és báró
Eötvös fölkérte, hogy mint a főváros első tanfelügyelője, ő léptesse
életbe a szentesített törvényt. Igy lett ő tanfelügyelő és buzgó
harczosa irodalomban és társadalomban később is a közoktatási ügynek.
Élete utolsó évtizedét a Széchenyi emlékének szentelte. Kiadta naplóit,
utirajzait, leveleit, még össze nem gyűjtött kisebb műveit, végre
megírta életrajzát, egy szóval valóságos megalapítója lett a
Széchenyi-irodalomnak.
Lukács Móriczon kívül senkire sem illett annyira a «literary gentleman»
elnevezés, mint Zichy Antalra, csakhogy a míg Lukács Móricz néha évekig
magányba vonult, Zichy Antal folytonos tevékenységben töltötte életét.
Nem politikai és írói becsvágy lelkesítette, hanem kötelességérzet,
melylyel a közügynek tartozni vélt. Mindenütt megjelent, hol üres helyet
tölthetett be vagy másoknak példát adhatott. Újkori műveltségű ember
volt, de a régi táblabiróból megmaradt benne a nobile officium cultusa:
a közügynek élni díj nélkül. Társaságunknak nem volt buzgóbb tagja mint
ő, szorgalmasan látogatta üléseinket, híven eljárt mindennemű
megbizatásban, mint a gazdasági bizottság tagja őrködött vagyonunk
felett s alapítványai- és adományaival növelte alaptőkénket. Áldott
legyen emlékezete!
Temetésén testületileg vettünk részt s koporsójára a Társaság nevében
koszorút tűztünk.
Tisztelt Társaság, indítványom, hogy mind Abonyi Lajos, mind Zichy Antal
halálán érzett fájdalmunkat fejezzük ki jegyzőkönyvileg; a bánatos
özvegyekhez intézzünk részvétiratot; gondoskodjunk a fölöttük tartandó
emlékbeszédekről, egyszersmind kérem az eddigi elnöki intézkedésnek
jóváhagyását.