1897 szeptember 29.
Tisztelt Társaság! A szünet alatt Társaságunkat nagy veszteség érte.
Pulszky Ferencz, egyik legrégibb tagtársunk, a kinél csak egyetlen egy
van régibb, szeptember 9-ikén meghalt. A boldogult 1847-ben választatott
taggá, s így épen ötven éves tagja volt Társaságunknak. Ez őszön, épen a
mai ülésből akartuk üdvözölni őt tagsága ötvenedik évfordulóján s íme a
helyett halálát kell gyászolnunk!…
Pulszky munkássága sok oldalú volt, s fényes, de küzdelmes pályát futott
meg. Főleg a politikának, műtörténelemnek s archæologiának szentelte
életét. Társaságunkban mint műbíráló foglalt helyet, s valóban Petőfiről
és Eötvösről írt bírálatai, melyek a Társaságnak megbizásából
szerkesztett _Szépirodalmi Szemlé_ben névtelenűl jelentek meg, a
negyvenes évek legkitünőbb bírálatai közé tartoznak. Később
évkönyveinket gazdagította irodalom- és műtörténeti adalékokkal.
Száműzetéséből haza térve, a muzeumra, mint igazgatója, új fényt
derített s munkásságával a magyar archaeologia fejlődésének új
lendületet adott. Nagy munkásságot fejtett ki a hirlapirodalom terén is,
külföldön és itthon egyaránt. Az 1848 előtti időkben a németországi
lapokban és folyóiratokban igyekezett felvilágosítani a német közönséget
a magyar ügyek felől, 1848 után pedig angol, amerikai és olasz lapokban
folyvást ébren tartotta az érdekeltséget hazánk iránt. Magyar lapokba is
folyvást dolgozott, egész az utolsó évekig és szabadelvű szellemben,
melynek hatvan éven át hazánkban egyik úttörő és kitűnő bajnoka volt.
Temetésén Társaságunk testületileg jelent meg s koporsójára az elnökség
koszorút küldött. Kérem ez intézkedések helybenhagyását s egyszersmind
indítványozom, hogy halálán érzett részvétünket jegyzőkönyvileg is
fejezzük ki s zárt ülésünkön gondoskodjunk a felette tartandó
emlékbeszédről.