1896 november 25.
Tisztelt Társaság! Újabb fájdalmas érzéssel kell megnyitnom az ülést,
mert újabb veszteség érte Társaságunkat Degré Alajos társunk halálával.
Azok közül, a kikkel együtt lépett Degré az írói pályára, immár kevesen
élnek. Ő is egyike volt ama kiváló jurátusoknak, a kik a negyvenes évek
elején a reformeszmékért lelkesültek s most tollal, majd karddal
szolgálták hazájukat. Többen elvesztek közülök a forradalom viharában, ő
megmaradt és kebelében sokat megőrzött a múlt emlékeiből s a jövő
reményeiből. Mintegy emléke, typusa volt köztünk a forradalom előtti
korszak fiatalságának, melyet örömest rajzolt irodalmi műveiben.
Valóban, vígjátékain és beszélyein élénk, könnyed és vidám szellem ömlik
el, mely keserűségében sem válik pessimismussá s minden körülmények
között megőriz bizonyos fiatalságot. Az _Utolsó jurátus_ czímű
elbeszélése, a melyet Társaságunk egyik ülésén olvasott fel, fejezi ki
leginkább egyéniségét: a zajos jurátust, a vitéz honvédet és hű férjet.
De nemcsak elbeszéléseket olvasott itt föl nekünk, hanem emlékiratokat
is a negyvenes évek politikai küzdelmeiről s a szabadságharcz
eseményeiről. Ezelőtt egy évvel, épen november hónapban, szintén ily
részletet hallottunk tőle. Ez volt utolsó felolvasása; többé nem fogjuk
hallani őt, csak gyászolhatjuk. Épen ezért, gyászunk jeléül, a Társaság
nevében koszorút küldöttem koporsójára s özvegyéhez részvétiratot
intéztem. Kérem intézkedéseim helybenhagyását s egyszersmind
indítványozom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvében is fejezzük ki
részvétünket.