1896 szeptember 30.
Tisztelt Társaság! A hosszú szünet után üdvözlöm önöket, uraim, de
fájdalom, szomorú jelentéssel kell megnyitnom ülésünket. A szünet alatt
elvesztettük egyik érdemes rendes tagtársunkat, gróf Szécsen Antalt. A
boldogult egész életén át a politikai pálya bajnoka volt s csak élete
utolsó évtizedeiben lépett az irodalom művelői közé. Bárminő
véleménynyel legyünk politikai pályájáról, azt nem tagadhatni meg tőle,
hogy sohasem hiányzott benne véleményének bátorsága s hogy lelkesedett a
nemzeti műveltség ügyéért. Ez utóbbi jellemvonásából folyt irodalmi
munkássága is, melyet széleskörű műveltsége támogatott. Irodalmi és
történelmi essay-ket írt s így irodalmunknak épen azt az ágát igyekezett
gazdagítani, melyet meglehetős szegénynek mondhatunk. Nem a nyelvi
előadás bájával hatott olvasóira, mert ez, mint mindenkinek, a ki sok
nyelven ír és beszél, neki sem volt erős oldala, hanem fejtegetései
tartalmasságával és szabatos szerkezetével. Behatolt a tárgyalt író
szellemének lényegébe s legjellemzőbb sajátságait nagy vonásokkal
törekedett elénkbe rajzolni. Ez essay-k elseje, a Tacitusról irott,
társaságunk egyik ülésében olvastatott fel s midőn még más tanulmányokat
is vettünk tőle, örömest választottuk társunkká s adtuk ki egy kötetben
tanulmányait, s ő valóban folyvást hálás indulattal viseltetett
irántunk, minden rábízott feladatot örömest teljesített s midőn más
tudományos testületektől visszavonult, a mi Társaságunkban mindvégig
benn maradt, sőt nemrég újabb tanulmányai gyűjteményét ajánlotta fel
nekünk. Viszonozzuk e ragaszkodást halálán érzett részvétünkkel,
fejezzük ki azt jegyzőkönyvileg is s annak idejében gondoskodjunk a
felette tartandó emlékbeszédről.