1888 deczember 19-én.
Tisztelt Társaság! Fájdalmas szívvel nyitom meg az ülést, mert
Társaságunk egyik legrégibb és legjelesebb tagjának, Henszlmann Imrének
halálát kell bejelentenem. Régibb tagjaink sora mindinkább ritkul,
legjobbjainkat veszítjük el, azonban vigasztaljon bennünket az, hogy a
mulandóság ez áldozatai nem múló nyomokat hagytak irodalmunkban.
Henszlmann pályáját is két nagy irodalmi emlék jelöli: először a magyar
archæologia és műtörténelem kezdeményezése és megalapítása; másodszor új
irányok kitűzése æsthetikai irodalmunkban. Már mint gyermekifjú, mély
benyomást tett reá szülővárosának, Kassának dómja, itthon és külföldön
tanulmányozni kezdte a gót építészet sajátságait, törvényeit s az e
téren írt munkái a külföld figyelmét is magokra vonták. E mellett más
műemlékeinket is tanulmányozta, évtizedeken át kutatott, ásatott és
izgatott műemlékeink fentartása ügyében, számos értekezésével fényt
derített középkori építészetünkre, melyről főleg általa vett tudomást az
európai műtörténelem.
Henszlmann e munkásságát leginkább az Akadémia körében fejtette ki. Mint
æsthetikai író majdnem kizáróan a mienk, a Kisfaludy-Társaságé volt.
_Párhuzama_ nevezetes hatással volt æsthetikai kritikánk fejlődésére. A
szép ellenébe a jellemzetes és eleven fogalmát állította, az eszményi
ellenébe az egyénit és nemzetit. Ez eszmekörben mozog _A hellén
tragédia, tekintettel a keresztyén drámára_ czímű terjedelmes tanulmánya
is, mely Társaságunk _Évkönyv_eiben jelent meg. Ő hangoztatta először az
újabb magyar kritika jelszavait s annyival nagyobb sikerrel, mert
költészetünk már azelőtt is kezdett elfordulni a merev classikai
eszménytől.
Erdélyi János Henszlmann eszméit egész rendszerbe foglalva alkalmazta a
magyar irodalomra a _Szépirodalmi Szemlé_ben, melyet Társaságunk
megbízásából szerkesztett s melynek Henszlmann is egyik buzgó
dolgozótársa volt. A mint ő hatott Erdélyire, ez viszont hatott reá,
felköltve érdekeltségét a magyar népköltészet iránt.
E hatásnak köszönhetjük a _Népmese Magyarországon_ czímű értekezést,
melyben Henszlmann először kisérlé meg népmeséink összehasonlítását más
népekéivel.
Mindez a forradalom előtt történt. Midőn a forradalom után tíz év mulva
Társaságunk munkásságát újra megkezdette, Henszlmann is híven részt vett
benne s _Évkönyv_einkben jelent meg utolsó nagyobb tanulmánya is: _A
művészetek eredete_ czímű, melyben ifjúkori eszméit még egyszer
tisztultabban s történeti módszerrel fejti ki. Őt Társaságunkhoz
ifjúságának és első sikereinek emlékei vonzották, örömest jelent meg
köztünk korán megőszült fürteivel, melyek éles ellentétben voltak síma,
piros arczával, épen mint elmélkedő tudományossága szikrázó
elmésségével. Azonban lassankét a piros, sima arcz az ősz fürtökhöz
halványult és redősödött, vidám elméssége elnémult, egyszer csak
kimaradt üléseinkből, nem keresett föl többé bennünket s nekünk kellett
fölkeresni őt, hogy eltemessük és koszorút tegyünk koporsójára.
Tisztelt társaság! Legyen szabad indítványoznom, hogy veszteségünk
fájdalmát jegyzőkönyvileg is fejezzük ki s gondoskodjunk a felette
tartandó emlékbeszédről; részemről emlékszónokának Keleti Gusztáv r.
tagot ajánlom.