1891 október 28.
Tisztelt Társaság! E rendkívüli ülésre azért híttam össze önöket, hogy
hivatalosan bejelentsem Csiky Gergely tagtársunk és másodtitkárunk
halálát. Sokszor teljesítettem már ily szomorú kötelességet, de ritkán
annyi fájdalommal, mint most. Baráti kötelékek csatoltak az elhunythoz,
egymás szomszédságában laktunk, ugyanegy tájékon nyaralva, gyakran
utaztunk együtt s a folyóiratnak, a melyet szerkesztek, ő volt egyik
legbuzgóbb és legjelesebb dolgozótársa. De én, a ki barátaim és szivem
szerettei közül már annyit elvesztettem, talán könnyebben tűrhetem a
csapást, mint más. Azonban ki pótolja Társaságunk és irodalmunk
veszteségét? Csiky épen akkor tünt fel, egy pár kisérlet után akkor
kezdett erőteljesebben fejlődni, midőn Szigligetit már elvesztendők
voltunk. A harminczas években Kisfaludy Károly nyomába Szigligeti
lépett, a hetvenes években Szigligeti nyomába Csiky.
E század elejétől e század végeig e három költő volt a legkifejezőbb
képviselője drámairodalmunknak s legfőbb támasza színházainknak. És
méltán kérdezhetjük: ki lép ürült nyomába? E kérdés kifejezi irodalmunk
egész veszteségét s épen azért engedjék meg önök, a kik osztoznak e
veszteség érzetében, hogy a következő indítványokat terjeszszem
jóváhagyásuk alá:
I. Fejezzük ki veszteségünket jegyzőkönyvileg, intézzünk részvétiratot
az elhúnyt özvegyéhez.
II. Küldjünk ravatalára koszorút, jelenjünk meg temetésén testületileg s
kérjük föl titkárunkat, hogy a koporsónál néhány búcsúszót intézzen az
elhúnythoz nevünkben.