1886 február 24-én.
Tisztelt Társaság! Gyászhírrel kell megnyitnom ülésünket! Tárkányi Béla
társunk folyó hó 16-án elhunyt Egerben. Őt, a ki 1867-ben választatott
rendes taggá, már ezelőtt sok évvel erős kötelékek fűzték
Társaságunkhoz. A negyvenes évek elején költői pályázatunkon tünt föl
először neve, háromszor részesülve kitüntetésben, a mi, a mint ő maga
mondá, ösztönzésül, buzdításúl szolgált irodalmi tanúlmányai
folytatására, ereje kifejtésére. S a midőn később mindinkább az egyházi
irodalom művelésére tért át: a szent könyvet fordította, a régi magyar
egyházi énekek gyűjtésén és javításán fáradozott, imádságos könyveket
írt, ott is a költői nyelv és műpróza azon művészetét érvényesítette, a
melyre Társaságunktól nyert buzdítást, ott is azon hazafias irány
sugalmait követte, melyek első kitüntetett költeményeire lelkesítették.
A vallásos buzgóság, hazafiság és a szép cultusa átvonulnak egész
életén. Nemcsak az irodalomnak volt kedves és buzgó munkása, hanem
kedvelője és pártolója egyszersmind a képzőművészeteknek is. Képtárt
gyűjtött a hazai jelesebb művészek műveiből s a külföldi remekek
másolataiból. De az irodalom maradt mindvégig főgyönyöre s midőn
betegeskedése közben koporsóját látta feltűnni, hálás szeretettel
emlékezett meg Társaságunkról, a mely irodalmi bölcsőjét ringatta.
Ezelőtt egy pár évvel alapítványnyal járult alaptőkénkhez, a múlt év
végén újabb alapítványt csatolt régi alapítványához s egy megható levél
kiséretében egyszersmind megküldötte Társaságunknak ajándékul Czuczor
arczképét. E levél volt hattyúdala. Fejezzük ki jegyzőkönyvileg
részvétünket a derék és hű társ halálán, zárjuk szivünkbe s őrizzük meg
emlékét.