1891 deczember 9-dikén.
Tisztelt társunk! Társaságunk fennállása óta ön az első, a ki megérte
tagsága ötvenedik évfordulóját, s egyszersmind élő azon férfiak közűl, a
kik Társaságunkat megalapították. Midőn 1836 novemberében a
Kisfaludy-emléktársaság irodalmi társasággá alakúlt, hogy a Kisfaludy
Károly szobrára gyűjtött összeg maradékából s munkái jövedelméből költői
és széptani feladatokra pályadíjakat tűzzön ki, s midőn 1837 febr. 6.-án
alapszabályait megállapította, magát kiegészítette, elnökül Fáy Andrást
választotta, önt pedig jegyzőül kérte föl. Ön akkor még nem volt tagja a
Társaságnak, de mint buzgó és szép reményű fiatal írót az idősb tagok
segédül vették magokhoz s majd 1841-ben a Társaság egyik tagjává is
választották.
Így ön egy félszázadnál több idő óta munkása Társaságunknak, átélte
fejlődését s mindennemű viszontagságait. Itt munkálkodott Kölcseyvel,
Vörösmartyval, Bajzával, Toldyval, br. Jósika Miklóssal, br. Eötvös
Józseffel, a kor magyar költői és széptani irodalmának legkitünőbb
képviselőivel. Szép kor volt ez. Irodalmunk többé nem magántanulmány,
mint Kazinczy idejében. A nemzet hallgatni kezd íróira. Az olvasó
közönség még csekély ugyan, de folyvást növekedő, a tiszteletdíj kevés,
de annál több a lelkesedés; hirlapirodalmunk még bölcsőjében, de egész
hévvel szolgálja az irodalom érdekeit; politikai és társadalmi
életünkben nem mutathatunk föl nagy eredményt, de folyvást haladunk s
miénk az egész jövő. Az ifjuság duzzadó ereje nyilatkozik mindenütt, a
tavasz ébresztő fuvalma hatja át közéletünket.
A negyvenes években nemzeti életünk fejlődésével fejlődik Társaságunk
is. Pályadíjaival éleszti a költői és széptani munkásságot, átültetni
igyekszik az ó-kor remekeit, gyűjti népdalainkat és meséinket s az újabb
kor két legnagyobb magyar költőjét támogatja pályájok kezdetén. A vándor
Petőfinek, két regény fordítását bízván reá, némi enyhet nyujt s Aranyt
koszorúzott _Toldi_jával a közönség elébe vezeti. De csakhamar a
forradalom után, a magyar alkotmánynyal együtt társaságunk is romba dől.
Tíz évi szünet után br. Eötvös József támasztja föl halottaiból s lesz
mintegy második megalapítója szellemi és anyagi tekintetben egyaránt. Az
újra megalakult társaság Arany Jánost hozza föl igazgatójául
Nagy-Kőrösről, ő szerkeszti kiadványainkat, melyeknek során Madách
_Ember tragédiája_, Shakspere és Molière-fordítások kerülnek napfényre.
Általában társaságunk újabb és nagyobb fejlődésnek indul.
Ön, tisztelt társunk, nemcsak tanuja volt e fejlődésnek, hanem részese
is s én, a ki már harmincz év óta vagyok tagja a társaságnak,
bizonyságot tehetek, hogy mily szorgalmas látogatója volt üléseinknek,
mily pontosan teljesítette mindennemű megbízásait, s mily örömest
gazdagította évkönyveinket. Mindig gondos szeretetet tanusított
társaságunk iránt, mint a hogy a kertész ápolja a maga ültette fát s
gyönyörködik virágzásában, gyümölcsözésében. Azonban e félszázad alatt
ön is, mint társaságunk, fejlődésen és változáson ment át. A harminczas
években mint drámaíró kezdte meg pályáját. Gyámolítani a Budán küzdő
magyar szinészetet, meggyökereztetni Pesten, gazdagítani a szegényes
eredeti műsort, volt akkor a jelszó szépirodalmunkban. Az Akadémia
pályadíjakkal élesztette a mozgalmat, Vörösmarty felhagyott az epikai
költészettel, folyvást drámákat írt s példáját több ifjú költő követte.
Mintegy hét szinművet írt ön, melyek közül egy akadémiai jutalomban,
három akadémiai dicséretben részesült s mindenik több-kevesebb sikerrel
előadatott szinházainkban, sőt egyik művével még operánkra is hatott, a
mennyiben Erkel _Hunyadi László_ja szövegének az ön hason czímű
tragédiája szolgált alapul. Ekközben művelte a lyrai és elbeszélő
költészetet is. _Szivhangok_ czímű lyrai és _Uti novellák_ czímű
beszélygyűjteménye nemes érzelmekről és formai készségről tesznek
tanuságot. Azonban _Uti tárczá_ja, melyben ön nyugateurópai utazását
írta le, már mintegy átmenetül szolgál a politikai és tudományos
pályához.
Valóban, ez idő óta ön mintegy búcsút mondani látszik ifjúkori álmainak,
a költészet sugalmainak. Belé merül az élénkülő politikai élet
mozgalmaiba, mint a szabadelvű eszmék bajnoka. Az 1848–49-diki években
mint képviselő és igazságügyminiszteri tanácsos szolgálja hazáját, majd
a reactio éveiben megőrizve jelleme feddhetetlenségét, mint ügyvéd és
író folytatja munkásságát s koronként jogi tanulmányait terjeszti az
Akadémia elébe. Alkotmányunk visszaállításakor az
igazságügyminiszteriumban, mint a codifikáló osztály elnöke működik,
majd a birói pályára lép, mint a kuria tagja s most már mint egyik
tanácselnöke.
De senki sem tagadhatja meg eredetét, s a múzsa sírjáig kiséri azt, a
kit egykor szeretett. Az a gondos nyelv, élénk formaérzék, mely az ön
jogi munkáit jellemzi, æsthetikai tanulmányainak hatása; s most is, ha
van egy pár szabad percze, legalább epigrammokban kell kiömölnie,
melyeket az aggkor vidám bölcsesége sugall, s melyekkel nem egyszer
deríti föl üléseinket. Még más tekintetben is hű maradt ön a
költészethez. A költészet nemcsak a szép versben nyilatkozik, hanem a
szép életben is s mi egyéb a szép élet küzdelme, mint nemes költői álmok
megvalósítása. Ön egy munkás, szép életben valósítá meg ifjusága költői
álmait, mint férj, atya, jó barát, hazafi, tudós és biró.
Fogadja üdvözletünket Kisfaludy-társasági tagsága ötvenedik
évfordulóján. Társaságunk önt tiszteli, mint egyik alapítóját és
szereti, mint atyai barátját. Éljen sokáig, a haza javára és társaságunk
díszére!