Kecskeméten, 1893 junius 12-dikén.
A magyar tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság képviseletében
jelentem meg itt; ez intézetek szives üdvözletét van szerencsém
tolmácsolni ez ünnepélyen, a mely, midőn Kecskemét városa kitünő fiának
emlékét újítja meg, egyszersmind élénk érzéket tanúsít a magyar irodalom
érdekei iránt.
Kecskemét városa mindig híven őrizte Katona emlékét s a mai napon nem
először fejezi ki iránta kegyeletét. Valóban nem ok nélkül; mert a
magyar írók között senkit sem illet meg méltóbban az utókor tisztelete,
mint Katonát, a ki életében semminemű méltánylásban nem részesült.
Az írók sorsa e tekintetben nagy ellentéteket mutat fel. Vannak írók, a
kik életökben nagy zajt ütnek, de az utókorhoz semmi közük, mely egészen
elfelejti őket; némelyek majdnem egyaránt hatnak korukra s az utókorra;
de vannak olyanok is, a kik életökben kevés vagy épen semmi figyelmet
nem keltenek s műveik csak haláluk után ébrednek életre. Katona az
utóbbiakhoz tartozott. Midőn néhány kisérlet után 1821-ben kiadta _Bánk
bán_t, első és utolsó nyomtatott drámáját, egészen elhangzott az, mint
kiáltó szó a pusztában. Azonban halála után, a 30-as években mind
zajosabb tetszést aratott szinpadon és irodalomban egyaránt.
Vörösmarty hatása alatt, majd Petőfi fölléptével mind nemzetibbé vált
költészetünk, s _Bánk bán_ épen beillett ez új légkörbe. Az 1825-iki
országgyűlés után Széchenyi könyvei és tettei közepett érthetőbbé vált
Katona tragédiájának tárgya, a mely némi hasonlóságot tüntetett föl a
múlt és jelen küzdelmei között. A politikai és æsthetikai indokok
egymásba játszva, drámairodalmunk csúcspontjára emelték e mellőzött és
feledett művet. E helyet meg is érdemli. Régibb és újabb drámaíróink
között senki sem emelkedett fenségesebb tragikumig; senki sem rajzolt
nemzetibb és jellemzetesebb alakokat, mint Katona. E fényoldalak
háttérbe szorítják az árnyoldalakat.
E mellett van Katona művében valami varázs, nemzeti történelmünk
gyászának varázsa. Katona a magyar történelemnek legjellemzőbb vonását
vette tárgyul: az idegen befolyás s a nemzeti visszahatás küzdelmét,
mely már az Árpádok alatt megkezdődik s egész történelmünkön átvonul.
Bánk, Melinda, Petur, Mikhál, Simon, Tiborcz, mind a nemzeti visszahatás
képviselői, a kik egymást ragadják az örvénybe. Melinda nemes szivű, de
tapasztalatlan, Simon becsületes, de kétkedő és tétlen, Mikhál csak
könyezni, Tiborcz csak panaszolni tud; Petur jóakaratja, korlátlan
szenvedélye és korlátolt szelleme meg nem mentheti a hazát; Bánk ismeri
a helyzet veszélyeit, épen oly átható eszü, mint fenkölt szellemű, de
személyes sérelme ellenkezésbe hozza önmagával, elveivel és boszúja épen
úgy megrontja őt magát, mint egész környezetét.
Ha igaz az, hogy a tragédia a szánalom és félelem vegyes érzésével
tisztítja szenvedélyeinket: úgy Katona _Bánk bán_ja nincs minden
tanúlság nélkül hazafias küzdelmeinkre nézve; mert azt tanítja, hogy
csak az erély mérséklettel, az eszély szilárdsággal, a lelkesedés
önuralommal, a meggondolás áldozatkészséggel, a munka türelemmel
párosúlva tehetnek képessé úgy egyest, mint nemzetet a bonyolúlt
helyzetek nehézségeinek legyőzésére. Ez eszmék és érzések tisztelete
legméltóbb áldozat Katona szellemének.
Még egyszer fogadják, uraim, a Magyar Tudományos Akadémia és a
Kisfaludy-Társaság szives üdvözletét, s adja Isten, hogy az oly szép
fejlődésnek indult Kecskemét városa s a nemrég alakúlt Katona-kör
folyvást fejlődjék, erősödjék és virágozzék nemzetünk és műveltségünk
javára.