1878 október 25-én.
Tisztelt Társaság! Van szerencsém megnyitni az ülést, s egyszersmind
legyen szabad jelentenem, hogy Arany János társunk ajándékul egy
példányt küldött Társaságunknak legújabb munkájából. A könyv czíme ez:
_Toldi szerelme_, elbeszélés tizenkét énekben; tehát a Toldi-trilógia
második része. Már maga a könyv czíme megfejti önöknek azt, hogy miért
térek el a rendes szokástól, kivételesen miért jelentem be a munkát az
ülés elején s nem a végén. Arany _Toldi_ja szoros kapcsolatban van
Társaságunk történetével s úgy szólva családi ügyünk. A trilógia első
része 1847-ben nyert jutalmat a Kisfaludy-Társaság pályázatán. Ennek
immár harminczkét esztendeje. Akkor ez elnöki széken báró Jósika Miklós
ült, az önök helyeit Fáy, Vörösmarty, Bajza, Czuczor, Toldy, Eötvös,
Erdélyi, Garay stb. foglalták el, s üdvözölték az új tehetséget, a ki
költészetünkre új fényt vala derítendő. Azóta Jósika távol hazájától,
számüzetésben halt meg, s a Társaság legkitünőbb tagjainak egész
csoportja szállott sírba. Sőt az az ifjú költő is, Petőfi, a ki oly
őszinte lelkesedéssel fogadta a koszorúzott művet, villámként enyészett
el a forradalom viharában, s új barátja elegiája hiába kereste sírját,
hogy könyeivel öntözze. Midőn Arany Társaságunk és a nemzet tapsaitól
buzdítva, megírta trilógiája harmadik részét, _Toldi Estéjé_t,
Társaságunk nem munkálkodott többé, a magyar alkotmánynyal együtt
felfüggesztetett, s ő, Társaságunknak akkor legifjabb tagja, nem
foglalhatta el székét e művével. Azonban midőn Társaságunk 1860-ban újra
föléledt s 1862-ben megtarthatta ünnepélyes közülését, Arany trilógiája
második részéből olvasott fel egy pár töredéket. Íme Társaságunk
legszebb és legszomorúbb emlékei hogyan füződnek Arany _Toldi_jához, s
vajjon magának a költőnek nem legszebb és legszomorúbb éveit jelöli-e
trilógiája?
Aranyt e második rész megírására először Petőfi ösztönözte, a ki
1848-ban már ismerte kéziratban _Toldi Estéjé_t. «Ha fejét és lábát
megcsináltad, írd meg a derekát is,» – mondá neki. Arany hozzá is
fogott; de első terve oly akadályokba ütközött, a melyeket nem volt
képes legyőzni. Csak 1863 őszén fogott hozzá újra egy új tervvel, de
közbejött családi csapások és betegeskedései miatt nem folytathatta.
Azonban 1874 óta derültebb napjaiban koronként ismét dolgozgatott rajta,
míg végre ez év tavaszán befejezte. A kész művet megmutatta egy pár
barátjának; de épen nem kivánt vele a nyilvánosság elébe lépni. Kerülni
akarta az izgalmat, melynek ki van téve minden író egy újabb munkája
kiadásakor, s nem kivánt többé részt se dicsőségből, se gáncsból. Aztán
szigorúbb birája levén magának, mint másnak, ez érzelmeket némi
elégedetlenség is növelte. Halála utánra akarta halasztani, hogy tegyen
vele egy későbbi kor, a mit tetszik. De végre engedett barátai
kéréseinek, a kik közt én voltam a legkövetelőbb, legzaklatóbb,
leggyöngédtelenebb. Lehet, hogy nem helyesen cselekedtem; de megvallom,
szeretném, ha életem tévedései csak ilyenekből állanának. Ő maga is
érezte, hogy ezzel a művével egy régi tartozását rója le. Be is vallja a
mű végén, a midőn így ír:
Egyéb dolgairól hű Toldi Miklósnak
Nem érzem magamat énekkel adósnak;
Könyvbe se’ olvastam, nem is tudakoztam;
Csak ez egy munkámmal igazán tartoztam.
_Daliás Idők_ről, mit még barna hajjal
Kezdtem s félbe hagyék küzdve kórral, bajjal,
Most, mikor agg lettem, hajam is fehérül:
Imhol a bús ének _Toldi Szerelmé_rül.
De érezte, hogy kiadásával is tartozik azon nemzedéknek, mely oly
őszinte szeretettel csüngött költészetén s _Toldi_ját oly nagyra
becsülte. Elvégre a mű megjelent s ím van szerencsém bemutatni. Úgy
hiszem, nemcsak Társaságunk, hanem az egész olvasóközönség köszönetét
fejezem ki a költőnek, hogy a teljes _Toldi_val ajándékozott meg
bennünket. E trilógia költészetünknek mindig büszkesége lesz, az izlés
változásai nem fogják eltemetni, s egy későbbi kor kritikusa, ha talán
sokat gáncsolna is benne, még mindig elég marad, a mitől nem tagadhatja
meg bámulatát.
És most legyen szabad, ha önök megengedik, egy pár részletet olvasnom
fel belőle. Az első rész a Társaság keblében olvastatott fel először, e
második, az időben utolsó rész is innen induljon a világba.