Eger, 1878 aug. 26-án.
Uraim! Az a férfiú, a kinek ma emlékét ünnepeljük, kétszeresen Eger
városáé; először mert itt született, másodszor mert szülőföldje hű
kegyelettel őrzi emlékét. De engedjék, uraim, hogy a m. t. Akadémia is
jogot tartson e férfiúhoz. Vitkovics ugyan nem tartozott tagjai közé,
mert egy pár hónappal előbb halt meg, mintsem az Akadémia véglegesen
megalakulhatott volna, de egyike volt azoknak, a kik Buda-Pestet
irodalmi központtá emelték, s egyszersmind szellemileg a magyar
Akadémiát megalapították. Nagy csapás volt Magyarországra nézve, hogy
majdnem kétszázadig nem volt fővárosa, s midőn visszafoglalták is Budát,
ez sokáig nem volt az ország szíve. Örök hála azon férfiaknak, a kik a
század elején Buda-Pesten újra feldobogtatták a nemzet szivét, s
lehetővé tették, hogy Széchenyi újra visszafoglalja a fővárost a
magyarnak. Vitkovicsnak sok érdeme van ebben. Az ő szeretetreméltó
egyénisége, jeles költői tehetsége, s vidám szelleme vonzotta az idős és
fiatal írókat, s vendégszerető háza sokáig gyülhelye lőn, nemcsak a
pesti, hanem a Pesten átutazó íróknak is. Kazinczy pesti triászának
nevezte Vitkovicsot, Szemerét és Horvát Istvánt.
Vitkovics estélyén olvasta fel Kölcsey 1810-ben az első magyar
műballadát; Szemere 1815-ben a _Mondolat_ elleni feleletet; Helmeczy a
nyelvujítás apologiáját; innen indult Döbrentei, mint az új szellem
hirdetője Erdélybe, s itt határoztatott el az _Erdélyi Muzeum_
megindítása is. S midőn 1822-ben az _Aurora_ megindult, Kisfaludy Károly
drámáival, Vörösmarty eposzaival ragadta el a közönséget, az újabb írói
nemzedék is Vitkovics estélyein nyerte mintegy felavatását. Hogy mily
szeretettel és tisztelettel csüggött az ifjabb nemzedék Vitkovicson,
mutatja az az elegia, melylyel Vörösmarty az ő halálát siratja, s
melynek végén így sóhajt fel:
Tán eljő kora, hol szabadabb lesz lenni magyarnak
S százados álmaiból nemzetisége kitör;
Akkor az élten túl lengő árnyékod örüljön;
A haza hívei közt téged is emlegetend!
A kor, melyről Vörösmarty álmodozott, eljött: Vitkovicsot a haza hívei
között emlegetjük, megjelöljük szülőházát s megkoszoruzzuk emlékét.
S mindehhez, Eger városa után, kinek van több joga, mint a m. t.
Akadémiának, a mely Vitkovicsot szellemi alapítói közé számlálja? Legyen
hát szabad a m. t. Akadémia nevében megáldanom Vitkovics emlékét s
üdvözölnöm Eger városát, mely oly kegyelettel ünnepelte meg jeles fia
születésének százados évfordulóját. Adja Isten, hogy Eger városa a mily
hősiesen védte egykor magát, oly erős vára legyen a nemzeti műveltség
ügyének is! A m. t. Akadémia nevében Eger városára emelem poharamat!