repülőgépét az emberkínzó hetedik égből, nem sokára elveszté a repülő
fekete pontot szemei elől. Talán nem is fogja azt már többé földi szem
meglátni.
HARCZ A LÉGBEN.
Az égi találkozás után legfőbb ideje volt a földhöz közelebb esőkre
gondolni.
A vezér-légjáró belsejében volt egy készülék alkalmazva, mely állt egy
végtelen földabroszból, a mi egy henger segélyével körülforgatható volt.
E térkép mutatta a föld minden tájait, madártávlatból lefényképezve. A
tapasztalt hajós, a mint a mágnestű segélyével meghatározá a pontot,
melyen hajója repül, ama térképről azt is leolvashatá, hogy mely ország,
világ felett jár most?
Dávid azon perczben, a midőn a légjáró-kisértetét elveszté szemei elől,
az Amur vidéke fölött találta magát.
Épen alkonyodott.
Az esti ég arany homályában három repülőgépet látott maga felé közeledni
északkelet felől; a mikben nem sokára saját kémhajóira ismert.
Mikor két percznyi közelbe ért hozzájuk, a hangkürtön át e parancsot
mondá:
«Közép marad; egy, három tovább.»
Mikor két aërodromon egymással a légben találkozni akart, azt így
hajtották végre.
Mindig a keletről vagy északról jövő a felső, a nyugatról vagy délről
jövő az alsó.
A találkozásra felhivás után az alsó alája repül a felsőnek s azután
mindaddig egy irányban repülnek egymás fölött, míg függőleges vonalba
nem jutnak. Akkor a felső egyszerre megszűnteti repülését s leszáll az
alsóra.
A találkozás titka a villanyosság.
Az üveghajó felső része «plus», az alsó «minus» villanyossággal van
töltve. A két üveghajó két ellenkező oldala egymást vonzza. A felső hajó
közeledtére az alsó hajó két repülő vitorlája önkénytelen
szétterpeszkedik s arra az alsó hajó egyszerre hozzátapad a felsőhöz. A
felső akkor egyszerre megújítja saját röpvitorláinak működését s viszi
magával az alsót. A két hajó vezetői azután a hangkürtökön keresztül
értekezhetnek egymással, akár a hajó oldalajtajain át meglátogathatják
egymást s közölhetik tudósításaikat, a mikért összejöttek.
A villanyerő által hathatósabban egymáshoz van kötve a két üveghajó,
mint ha köröskörül vaskapcsok csatolnák össze.
S mikor aztán ismét szét akar válni a két hajó, az is a legegyszerűbben
megy végbe. A felső hajó is megszűnteti gépe működését; röpvitorláit
fekmentesen szétterjesztve. Ekkor mind a két hajónál félbeszakad a
villanyfolyam, mely őket egymáshoz csatolta; s akkor pár perczig
szállnak a légben lefelé; e nehány percz multával az alsó hajó egy
szárnymozdulata ellöki magától a most már hozzá nem tapadó felső hajót:
amaz lefelé hull, szárnyai összecsapódnak, emez még libeg, elzárt
vitorláival; a következő perczben aztán mind a ketten repülnek ellenkező
irányban, a merre útjok van.
Ez a találkozás a légjárók között.
És egyuttal ez a légjárók közötti harcznak a titka.
Ha két légjáró közül egyik a másik fölé kerülhet s az utóbbi nem tudja
azt megakadályozni, hogy az függélyesen lerohanjon rá, akkor fogva van a
felül került légjáró által, s az őt minden benne levővel együtt
odaviheti, a hova akarja.
Dávid léghajója vezérgép volt, messziről megismerhető a két háromszögű
üvegprizmáról, melyek az elejére és a hátuljára voltak alkalmazva s a
gép szárnyainak mozgása által lassú körforgásban tartva, nappal a
verőfényt, éjjel a villanyragyogványt szórták mérföldnyi távolba s ez
által tették a vezérgépet messziről kiismerhetővé.
E vezérgépekkel szemközt minden más légjárónak az alulkerülő szerepét
kellett játszani.
Mikor Dávid megállítá a keletről jövő három aërodromon középsőjét, az
meglassítva repülését, alája libbent a vezérgépnek s nehány percz mulva
hozzá volt ahhoz tapadva. A másik kettő repült odább.
Ekkor Dávid és a kémlőgép vezetője között a hangtölcséreken át e
párbeszéd keletkezett:
– Honnan?
– Unalaska sziget felől.
– Mi hír?
– Ellenség repülő hadraja felszállt.
– Merre?
– Nyugatnak.
– Száma?
– Myriád.
– Láttad közelről?
– Mérföldnyiről.
– Jól repülnek?
– Elhagytuk őket; de jobban is tudnak.
– Minő szine van az ellenlégjáróknak?
– Világos veres.
– Felbontottad titkos utasításodat?
– Várom rá a parancsot.
– Menj Kintsőbe s ott bontsd fel.
Ezzel útjára bocsátá a légjárót Tatrangi.
Az éj folyama alatt még több kémhajóval találkozott Dávid, a mik az
ellenséges légjáró-raj mozdulatairól a legkülönfélébb tudósításokat
hozták.
Az egyik ezer légjárót talált a jeges tenger felett végig vonulóban. A
másik a veres légjárók zömét zárt tömegben látta China felett átvonulni;
a harmadik a csendes tenger színe felett látta libegni Severus új
légjáróinak ezreit.
Dávid kitalálta a műveletek tervét.
Az ellenfél meg akarja oszlatni az Otthon haderejét. Úgy tesz, mintha
egyfelől a magyar király seregeit fenyegetné, a mik Lithvániáig
előrenyomultak, másfelől pedig magát Otthon várost akarná meglepni. S a
légjáró-had mozdulata oly gyors, hatása oly romboló, hogy elég az
ellenféltől egy rövid órai előnyt elnyerni, hogy annak seregeit tönkre
verje, várait lerombolja, városait porrá égesse.
Severus, a kinek tudomása volt arról, hogy az Otthon államnak négyszer
annyi légjárója van, mint neki, arra számított, hogy ellenfele a
haderejét kénytelen lesz négy felé elosztva tartani, s egyenlő
ellenhajórajt tartani a féltett ország és város védelmére, azonkívül az
egész világon elhelyezett telepei közt az összeköttetéseket fentartani.
Az első összeütközésnél pedig, ha egyenlő a két tábor, csaknem mértani
bizonyossággal kiszámítható volt Severus hajórajának győzelme Dávidé
felett. Severus légjáróinak villanygépezete egy ötödrészszel nagyobb
villanyerőt volt képes kifejteni, mint a Tatrangi féle villanykészülék.
Severus Dávidtól is kérdezé azt annak idejében: miért nem fokozza még
feljebb a légjárók gyorsaságát, mikor lehetne? és azt a választ kapta
tőle, hogy ez fölösleges erőpazarlás volna; a légjáró, ha gyakorlati
czéljának meg akar felelni, hogy utazás és szállítás eszköze legyen,
kénytelen sok közbeeső állomáson leszállani és a túlhajtott gyorsaság
miatt több időt fog elveszteni a megállapodással, mint a mennyit
megnyert az útközbeni sietséggel. Azonkívül volt még egy körülmény, mely
azt tiltotta. A túlfeszített gyorsaság a rendes páratelt légkörben az
üveggépezetben az iridisatiot mozdítja elő, mely időjártával az
üveglapok villanyosságát csökkenti. Ennélfogva Tatrangi Dávid megmaradt
az atyja által felállított arányoknál.
Most azonban Severusnak az levén az első feladata, hogy az Otthon
légjáróiból mentül többet elfoghasson, ezt igen könnyű szerrel vélte
elérhetni, ha újon alkotott gépeinek mozderejét fölemeli. Ez által azok
képessé lesznek téve hasonló erőkifejtés mellett ellenfeleik fölé
emelkedni s a leírt mód szerint azokkal összetapadni; a midőn azután a
felülkerült légjáró marad a győztes; mert az alsónak a szárnyai le
vannak szorítva, a felsőnek az oldalaihoz tapadva, s felső röpvitorlái
viszik mind a kettőt együtt oda, hová kormányosuk akarja.
S ha azután az első ütközet meg van nyerve, akkor már az Otthontól
elfoglalt légjárók is az orosz czárnő hatalmát növelik, a második
ütközetnél már csaknem egyenlő erővel mérkőznek meg; folyvást
fennmaradván az orosz légjáróknak erősebb röpereje, mint hadászati
túlsúly.
Így győztek a mult században azok, kik ágyúikat, lőfegyvereiket nagyobb
horderővel tudták ellátni, mint ellenfeleik. Már akkor azt írták a nagy
döntő világharczokról a történészek, hogy nem az emberi vitézség nyerte
meg a győzelmet, hanem a gép.
Most már egészen a gép hatalmába van adva a harcz. Az ember maga csak
meghalni megy már a csatába, nem verekedni. Ellenfelét nem is láthatja,
nem is érheti el többé. Az fenn repül a légben.
S a harcz koczkája csak azt dönti el még, hogy kinek a gépe marad
győztes a felhők országában? Azé aztán a föld.
Tatrangi Dávid gyorsan keresztül látta ellenfele tervét.
Annak nem lehet czélja aránytalanul kevesebb géphadait három felé
szétosztani; hanem épen ellenfele figyelmét akarja megoszlatni a három
felé vált iránynyal.
Ennek ellenében az ő terve is gyorsan készen volt.
Kémhajóival rögtön izenetet küldött Otthon városába és Kintsőbe.
Az elsőbbi helyre akként szólt parancsa, hogy az összes légjáró-tömeg
szálljon fel és háromszáz lábnyi magasban a tenger színe fölött
igyekezzék elérni a Volga és Kaspi tenger körüli rónát. Az utóbbi helyen
csoportosult légjáróinak pedig azt adta utasításul, hogy a Khokonoori
magaslatokon egyesülve, a mint az ellenséges hajóraj a láthatáron
megjelenik, hagyják azt támadás nélkül elvonulni, s mikor már eltünt a
láthatáron ismét, akkor keljenek nyomába és kövessék.
És egyuttal minden légjáró kapitányának meg lett hagyva, hogy a mint
hajója felszállt, a lepecsételt utasítást szakítsa fel és cselekedjék
majd a szerint a végzetes találkozásnál.
Mert minden légjáróra volt alkalmazva egy idő óta egy újdon készülék; a
minek czélját, rendeltetését nem ismerte még senki. Egy zárt szekrényből
állt az, melynek belsejéből egy rézcső vezetett ki a hajó födelére,
hasonló a tűzi fecskendő csövéhez. Mi van a szekrényben? azt nem tudta
senki, sem azt, hogy az a cső mire való?
Maga Tatrangi Dávid egy gépészt és egy kormányost véve át a kémhajókról
saját légjárójára, egész éjjel a légben czirkált alá s fel, az
ellenséget várva, s zeg-zug útban hátrálva az ázsiai hegyvilág felé.
A hosszú éj holdvilágos volt: kedvezőtlen világítás ily kémszemléhez.
Sem elég világos, hogy a léghajókat meg lehessen körvonalaikról
különböztetni az éjszaka ködeitől, sem elég sötét, hogy azokat saját
villanyvilágításuk elárulja.
Így történt, hogy a mint a hajnal szürkülni kezdett a chinai partok
felől, Tatrangi alig húsz tengerész mérföldnyi távolban pillantá meg
maga előtt az egész orosz légjáró tábort.
Nagyszerű látvány volt ez! Húszezer repülő csoda egy csoportban.
Jól sejtett. Az egész tábor együtt volt; a mik északnak, délnek
látszottak indulni, mind csatlakoztak a hadiraj zöméhez, s most annak
két szárnyát képezték.
Az orosz hadiraj egy óriási karajt képezett. A gépek tíz sorban egymás
mögé rendezve; kétezer gép egy homlokvonal, mely nyolcz mérföldnyi
területet ölel körül.
Az egész tábor teljes géperővel vágtatott előre.
Dávid távcsöve e távolt egy tizedrész mérföldnyire kisebbíté, olyan jól
kivehette, mintha nyolczszáz lépésnyiről nézte volna őket.
Hozzávetőleg mintegy négyezer lábnyi magasban lebegtek a föld felett.
Dávidnak most hirtelen ki kellett számítania a két távolt az ellenfél és
az Otthon közeledő hajóraja között, s azután leszállni oly mélyen a róna
fölé, hogy a rövidebb ív által ki legyen egyenlítve a magasabban járó s
ekként hosszabb ívet megfutó gépek nagyobb röpereje és az ő légjárójának
kisebb hatású röpte közötti külömbség.
Ezzel a másik előny is össze volt kötve, hogy a magasan járó léghajókból
nem vehették olyan hamar észre a földszínhez közel elsuhanó légjárót.
Az orosz léghajóraj szép rendes vonalban repül, csaknem egyenlő
magaslatot tartva; hanem azután minden száz légjáró fölött még ezer
lábnyival magasabban repült egy-egy vezérhajó, mely a többiek fölött
parancsnokolni látszott, s a vezérhajóknál még ezer lábnyival magasabban
repült egy tíz hajóból álló csoport; – ez a táborkar maga. És a csoport
közepette kivehette Dávid távcsövével az admiral hajót magát. Ennek négy
vitorlaszárnya volt: nem madárhoz, de lepkéhez hasonlított, testre
hosszabb volt a többinél és a két végén egy-egy korona tündöklött,
kristályprizmáival tüzet szórva minden oldalról. Erről lehetett
megismerni, hogy ez a czárnői léghajó.
De nemcsak Dávid vette észre a közeledő ellenséges légjáró-rajt: őt is
észrevették.
A messze tündöklő háromszögű prizma elárulá, hogy ez a vezérhajó.
Azzal egyszerre, mintegy parancsszóra száz légjáró kivált az ellenfél
táborának balszárnyából s üldözőbe vette Tatrangit.
Dávid a tunguz hegyek fölött járt, mikor észrevette az üldözést.
Volt ahhoz való készüléke, hogy kiszámíthassa ellenfele röptének
gyorsaságát a saját légjárójáéval viszonyítva. Ezt úgy számíthatá ki,
hogy bizonyos pontokat jelölt meg a földön, s azt vette föl, hogy hány
percz alatt éri el azokat saját légjárójának árnyéka, hány alatt az
utána jövők.
Azok egy ötödrésznyivel sebesebben repültek, mint ő, és így azt is
kiszámíthatá, hogy a tiz mérföldnyi külömbség, mely most előnyére van,
mikorra fogy el? Másfél óra mulva utól fogják érni. Most tehát csak az
volt a feladata, hogy ez idő alatt elhagyhassa a Baikál hegycsoportjait.
A hegyek közt könnyen megszoríthatják.
Ő is a végsőig fokozta gépe röperejét, folyvást a magasban tartva magát.
Mégis utolérték, a mint a Semipalatinszki erdőket elhagyta.
Itt azután előtte állt a nagy Bedpak Dala puszta; egy laktalan, úttalan
róna; a láthatár egyik szélétől a másikig hóval födve.
A száz üldöző aërodromon már csak negyedmérföldnyire volt mögötte. Jól
kiveheté, hogy azok közt legelől repül az admiral hajó ragyogó
koronájával.
A mint azután Dávid a rónára kijutott, mutatott valami mesterséget az
üldözőinek, a mit azok nem tudtak utána csinálni.
A nyolczezer lábnyi magasból, a melyben repült, egyszerre lecsapott a
rónára, ugyanazzal a perczenkint ötszáz lábnyi gyorsasággal, a melylyel
előre suhant. Úgy csapott le, a hogy a tengeri keselyű szokott lecsapni
a hullámok közé, s a kondor a rónára. Maga Dávid irányozta a kormányt.
És azután, midőn csaknem a földet érte, egyszerre vízszintes repülést
vett fel megint; a hogy tesz a prédáját elkapó sas. Szárnyainak hegyei
barázdát húztak a hóban.
Ez nagyon meglephette az űldöző aërodromonokat. Az ő vezetőik csak arra
voltak készen, hogy mikor le akarnak szállni a magasból, elébb a
repülést meg kell szűntetniök, s aztán kiterjesztett szárnyakkal szép
lassan aláereszkedniök; de azt a sebes lecsapást egyik sem értette.
Az alatt aztán, a míg ők hozzá készülődtek a lebocsátkozáshoz, Dávid
légjárója ismét elnyert előlük egy mérföldnyi egérútat s futhattak
utána, míg ismét utólérték.
A mint utólérték, ismét megtette előttük azt a merész alácsapást. Ekkor
néhány üldöző aërodromon megkisérlé e merényletet utána csinálni; hanem
az rájuk nézve siralmasan ütött ki; nem birták a lefelé haladó szárnyas
gépet megállítani s mindegyik az orrával furódott bele mélyen a földbe,
némelyik a félszárnyát elficzamította az esésben, s azzal bénultan
terült el a földön. A kik benne voltak, az ütődéstől elkábultak; talán
halálra zúzódtak.
A többieket csalogatta maga után Dávid aërodromona a nagy kirgiz pusztán
végig. Áthurczolta őket magával az Argyz Kum, a Kara Kum sivatagokon.
Játszott velük. Zeg-zúgban futott előttük; majd kigyóvonalt rajzolt a
levegőben repülésével; az egész aërodromon-raj előtte, körülötte rajzott
már, összecsoportosultak alatta, fölötte, s mikor azt hitték, hogy már
fogják, akkor egyszerre felvonta szárnyaira a tafota borítékot,
összecsapta a szárnyait s sebesen keresztültört rajtuk, mint első
fölrepülésekor a villanyos felhőrétegen. Egyszer aztán egészen közel
hagyta őket magához jönni, mintha ki volna fáradva. Csak kelepcze volt
ez. Körülfogták. Egy helyütt ki akart törni a hajtók köréből. Ott az
üldözők oly közel vonultak egymáshoz, hogy szárnyaikkal elérték egymást.
A mint azután két ilyen villanyterhes üvegszárny alsó-felső lapja
egymáshoz ütődött, az abban a perczben úgy egymáshoz tapadt, hogy el nem
birt válni. Azzal mind a két gép meg volt bénítva s mint a lelőtt vadlúd
bukdácsolt le együtt a földre; míg Dávid légjárója, gyorsan, mint a
fecske suhant ki a szerencsétlenül jártak résén.
Erre az admiral hajó azt a parancsot adá ki a többi légjáróknak, hogy
mindannyian maradjanak hátra.
Ő egyedül vállalta el most Tatrangi üldözését.
És Dávid tapasztalni kezdé, hogy ezúttal méltó ellenfélére talált.
Az admiral légjáró épen úgy utána tudta csinálni a keselyű lecsapás
merész műveleteit, mint a rögtöni aláhullást, összecsapott szárnyakkal.
Ahhoz is jól értett, hogy mint kell húsz lábnyi magasban a föld színe
felett elsuhanni, hogy a szárnyak a homokot horzsolják.
Hanem ily közel a földhöz egyik léghajó a másikat el nem foghatja.
Hiányzik számára az esési magaslat.
A mint a karakymi puszta véget ért, következett egy nagy tó: az Arál
tava. Itt már Dávid hat lábnyira szállt le a víz színe fölé; a miben az
az előnye volt, hogy az ő vitorlaszárnyai a jobban ellenálló vízbe
csapkodtak le s így nagyobb lökést adtak hajójának, mint a minőt a
fölötte repülő ellenfél szárnyai tudtak kifejteni, mik csak a légben
eveztek. A víz színe fölött úgy repült az aërodromon, mint egy szellem,
s ha testével néha a vízbe le-lecsapódott, akkor még a ruganyosság is új
erőt kölcsönzött röptének: négy-ötszáz öles ugrásokkal haladt előre.
Ezt is utána csinálta az ellenfele.
Az admiral légjáró szinte leszállt a víz színéig s úszva, repülve,
szökelve odaférkőzött Dávid vezérlégjárója mellé. Úgy nyargaltak egymás
mellett, mint két versenyparipa a czélhoz.
Az admiral légjáró alig volt száz ölnyi távolra Dávidétól.
Az átlátszó üvegfalon keresztül Dávid megkülömböztetheté a benne levő
alakokat.
Ott volt a czárnő maga: Alexandra; egy olympi istennő öltözetében. A
kormányrúdat Severus kezelte. Dávid maga tanítá őt meg e mesterségre. A
tanítvány most leczkét adott mesterének.
A mint így vágtattak egymás mellett, a császári légjáró hangkürtjéből
áthangzott Dávidhoz «Sasza asszony» ismeretes szava:
– Hahó! uram!
– Hallom: Szüdarinja!
– Egyet kifeledett ön a számításaiból: az asszonyt!
E szóra Dávid egyszerre felfelé repülő irányt adott gépezetének, s
légjárójával egyenesen szállt fel a magasba.
A kezdeményezéssel elnyert egy másodperczet ellenfelétől s ez sokat
számít a felfelé szállásnál. Amannak nagy erőfeszítésébe kerül az előnyt
visszavívni.
Mintegy ötezer lábnyi magaslaton jutnak végre egyenlő színvonalra s
ezentúl a czári aërodromon szüntelen fölötte marad Dávid hajójának.
Az pedig magasabbra törekszik, kijátszva ellenfele kisérleteit a reá
lecsaphatásra.
Mikor aztán tizenkétezer lábnyi magasan libegnek, akkor megpillantja
Dávid azt, a mit keresett. Az Otthoni aërodromon tábor kezd fölemelkedni
a láthatáron; a mint annak nyugati szélén a Kaspi tenger ezüst vonala
felcsillámlik, mintha abból támadnának elő e repülő alakok.
Most mind a két légjáró tábor fenn volt az égen és közeledett egymás
felé. Az egész láthatárt köröskörül elfoglalták. Mindkettő félkör
alakban nyomult előre. Középett a két, egymással játszó vezérgép.
Az orosz légjárók raja közelebb volt a kettőhöz, és gyorsabban repült,
daczára a szemköztfúvó szélnek, mely az Otthoniaknak előnyére szolgált.
Különben egyenlő erővel voltak, húszezeren húszezer ellen.
A negyvenezer gép szárnyverése valami bűbájos égi zenét költött odafenn,
melynek hallatára világgá futottak a kirgiz csordák, ménesek oda alant.
Dávid vezérhajójával folyvást nyugotnak tartott, honnan saját
léghajó-raja közelített felé.
Nem csupán az a czélja volt, hogy seregével egyesülhessen. Ennél
távolabbra gondolt.
A Kaspi tenger szine fölé akarta áttenni azt az ütközetet, a mely első
kisérlet lesz, valjon lehet-e embernek harczolni az égben?
Még most is emberszeretet volt szivében s azon aggódott, hogy a légből
lehulló ellenfelei össze ne zúzzák magukat a földön; ha a tengerbe
hullanak, ott a zárt hajót megint felveti felszínre a víz, s a benne
levők nem zúzzák magukat össze.
Ellenfele, az orosz admiral hajó folyvást mellette, fölötte csapongott;
mint két héja a légben, enyelegni látszottak egymással.
Kitűnt, hogy egy légjárónak a másikat elfogni a felülről leszállással
nem olyan könnyű, mint ha szándékosan összebeszéltek a találkozásra. Az
alul került légjáró kormányosának egy kézmozdulata elég rá, hogy hajója
a rárohanó ellenfél alól kisikamoljék: s ha az üldöző lecsap hozzá, az
üldözött félreszökell s a másik perczben már ő került felül.
Az orosz légjárók vezetői aggódva nézték e játékot a két vezérhajó
között. Most már világos volt előttük, hogy azon a módon, a hogy ők
betanulták, az ellenfél hajóit elfogni nem lehet: felülről hozzájuk
tapadni és tovább repülni az elfogottal; hanem a mi az ütközet módja
leend, azt a földre hullott nehány légjáró mutatta be: összekeveredni az
ellenfél hajórajával, s a hogy a zűrzavarban két egymás mellé szorult
légjáró szárnyai egymáshoz csapódnak, együtt a két ellenfélnek lezuhanni
a földre. Ott azután, a ki életben maradt, az lesz az ura a másiknak.
Lehet, hogy egyik sem marad élve; de legalább ugyanannyi ellenséget
lerántott magával.
Oroszok voltak. Elszántan rohantak az ismeretlen harcz nemének.
S a két vezérhajó már elérte a Kaspi tengert. Az Otthon légjárói a
Daghestan hegyláncztól a Ghilan Mazenderan hegylánczig sorakoztak a
magasban, velük szemközt az orosz légjáró-tömeg Astrachantól a turkomán
sivatagig vetette árnyékait a földre: közöttük terült el a hosszú Kaspi
tenger, mely hétezer négyszög mérföldnyi területet takar el: maga egy
ország helye. A légjárók vezetői, mikor e viztűkör felett libegnek, a
hat ezer lábnyi magasból sem látnak maguk alatt egyebet, mint parttalan
zöld vizsivatagot.
A Kaspi tengernek van egy kis fiacskája, a belőle kiszakadó Adsi Darja.
Ez csak száz négyszög mérföldet takar el.
Mikor a két léghajó az Adsi Darja fölé megérkezett, Dávid gépe
megszűntette a futást s elkezdett teljes erővel fölfelé emelkedni.
Ellenfele utána repült merészen.
Azzal megkezdődött közöttük a verseny – fölfelé az égbe.
Dávid gépésze minden fölösleges terhet kihányt a hajóból, mérlegeket,
alhidadeot, barometrumot; végre a kenyeret és vizes hordót is; hogy
könnyebben repülhessenek.
Az ellenfél egyenlő magasan maradt vele. Az is kiszórt hajójából minden
gépet. De fölé kerülni még sem tudott.
Felemelkedtek már harminczezer lábnyira a tenger színe fölött, abba az
örök hideg égbe, a hová Dávid atyját követte sikertelenül.
És az alant járó aërodromonok minden látcsöve csak az ő repülésüket
kisérte. Ez volt a kérdés, hogy vívnak meg egyenkint egymással.
Mikor már harminczkétezer lábnyi magasan jártak, akkor Alexandra czárnő
felnyítá a hajó ajtaját, s azt mondá a gépésznek:
– Most eredj te magad!
A gépész orosz volt; szót fogadott czárnőjének, s a nyitott ajtón át
aláveté magát a magasból.
A czári légjáró ezáltal százharmincz fonttal megkönnyebbült. A gépész
feláldozása győzelemre segíté hajóját, s ez elég jutalom volt ránézve,
azért az egy halálért.
A czarina most már maga állt a géphez, s oly közel repült Dávid hajója
mellett, hogy ennek látnia lehetett a rózsaszinű üvegfalon keresztül a
hölgy dæmoni diadalmosolyát.
Percz mulva feje felett libegett az orosz vezérhajó.
Ekkor Dávid, mikor épen függélyesen állt fölötte az ellenfél légjárója,
egy csapot elfordított a zárt szekrény oldalán, s arra a hajó orrán levő
csőből egy hosszú, fényes, gőzburkolató sugár lövellt fel a czári
léghajóra.
Az a naphta-nedv-sugár volt.
A mint a terjedékeny nedv teljes erővel érinté a felső aërodromon
üvegszárnyait, egyszerre zavar állt be a hajó gépezetében. A naphta a
szárnyakon lecsúszva, az érintkező dörzslapok közé került s az által
némelyiknél félbeszakítá a villanyáramlatot.
Alexandra azt vevé észre, hogy gépe egyszerre alább száll s ellenfeléé
kerül föléje.
– Mi történt velünk? Gépünk nem repül! kiáltá Severushoz ijedten.
A néger szavát elvette a rémület.
Alexandra odarohant hozzá s megragadva karját, felrázta őt kábulatából.
– Ember! Hát nem vagy-e te Isten, hogy nem tudsz rajtunk segíteni?
– El vagyunk veszve, hebegé Severus; látva, hogy a gép szárnyai most már
csak lankadtan vergődnek. Minden számítása hasztalan, a kormánynak sem
engedelmeskedik már a gép.
És Tatrangi Dávid légjárója most már egész szabályosan száll utána a
légben kiterjesztett szárnyaival; tíz percz alatt utóléri a megbénított
repülőhajót, s annak födele oda tapad az ő hajója fenekéhez.
Az admiralhajó a czárnővel és Severussal együtt el van fogva.
Ekkor aztán Dávid hangoztatja alá a választ a hangkürtön keresztül: