– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Mint a vízbe hajított fejsze bukott alá az apjától elitélt fiú a Duna
mélyébe. Elbucsúzott egy szóval a világtól, azzal a szóval kegyelmébe
ajánlá magát a túlvilágnak, s azzal a tudattal sülyedt a mély vizekbe,
hogy onnan csak lelke jőjjön vissza, Egy pár kis buborék, mely a víz
szinére feljön, ott egy perczig elébb – tovább libeg, azután szétpattan
– és az volt a lélek?
Mozdulatlanul, karjait egymásba fonva ért le a fenékre, a vízbe nem
hullani oly sebesen, mint a légben, ott az esés valami sajátságos
gyönyörérzettel jár, mintha lágy szellemkarok emelnék a hullót. Egyszer
aztán feneket ért. Érzé a lágy iszapot arcza alatt, mely gyöngéd párnát
igér az aluvónak.
Akarta, hogy alugyék ottan.
Teljes öntudatánál volt, lélekzetét visszafojtotta és karjait egymásba
fonta, úgy feküvék hanyatt és hagyta maga fölött a vizek nagy tömegét
csendesen elhömpölygeni.
Most egyszerre akaratlanul lélekzetet kellett venni, a test még
folytatta életszeres működését, a légzési szervek hivatásukat teljesíték
s az önkénytelen lehellet erőszakosan tört útat. Ah de azon elem nem a
meleg vér osztályosainak való, a lélekzetet vevő tüdőbe víz omolt,
öldöklő halálos elem, mely életet nem ád ott.
E perczben egyszerre elveszté Lőrincz önakaratát: lelki tudat,
elhatározás, emlék és bánat egyszerre elmúlt lelkéből, a lélek maga is
ki tudja hová lett? valami vak ösztön, az állati életvágy vette át a
kormányt a test idegei fölött, a mint a halálos elem a tüdő érzékeny
porusait érinté, szétpattantak az ifju karjai, lábai felrugták a testet
s kétségbeesett vonagló eviczkéléssel hajtották őt fel a magasba, néhány
percz mulva a víz szinén érezé magát, az áldott levegőn, mely újra
életet adott kínzott szerveinek.
Csak most kezdett öntudatához jönni ismét.
Teljes lélekzettel szívta magába a levegőt. Kezde gondolkozni. A mint
fejét félig kiemelte a vízből, látta néhány száz ölnyire onnan a sötét
éjben a világosabb vízszin felett a jobbra-balra tétovázó csónakot,
melyben két férfi csáklyával keresgél valamit a vizekben.
Erre hanyatt feküdt a vízben, hogy csak szája látszott ki belőle, nehogy
észrevegyék.
Lábaival tovább lökte magát, hogy még messzebb távozzék tőlük.
Kezde gondolkozni.
Nem volt bátorsága többé meglátogatni a vizek fenekét, minden izma
megtagadta tőle e halálra vivő szolgálatot.
A helyett egy merész gondolatja támadt.
Az a gondolatja, hogy – újra kezdje az életet!