A pap kinyitá a kunyhó ajtaját, s halk hangon valakihez szólt, a kit
Pálnak nevezett; az öreg halász volt az, ki ez alatt kunyhója előtt ült
egy reves fűzfabokron, pipáját szájában tartva, aludtak mind a ketten, ő
is, a pipa is.
– Átmegyünk a túlsó partra, dörmögé a lelkész a felébredőhöz, készítse
kend a csónakot. A halász nagyot ásítva fogott a munkához, eloldá
ladikját a tőke mellől, ülést csinált benne deszkákból két személy
számára, elkészíté az evezőket a ladik orrában s a kormánylapátot hátul.
A tisztelendő úr maga fog kormányozni: oh a tisztelendő úr nagy hajós.
Mikor készen volt a ladik, akkor kijöttek ketten a kunyhóból, az apa és
a fiú s beleültek a csónakba.
Thaddeus fiára adta saját porköpenyét, hogy ne lássa a halász annak a
kezein a lánczokat, pedig a nélkül is sötét volt már. A félig telt hold
egyik szarvával már lemerült a vízbe, csak a másik állt ki még abból,
csodálatos bűvös jegyet képezve égen és vizen, csillámló hosszú
káprafénye a láthatártól kezdve egész a csónakig nyúlt végig a reszkető
habtűkörben, egészen a csónak oldaláig, az evezőtől hányt habokig, a
hosszú fehér vonalig, mely a haladó csónak után maradt.