A falevél mit sem érez –
Olyan korán adtak férjhez;
És elvittek oly anyához,
Ki szüntelen engem átkoz;
A csalogány nincs felkelve,
S a hajnalpir elterjedve,
Már elküld az aratóba,
Férjem nélkül, a mostoha!
Láttam miként jö a nap fel,
S egy kis madárt, mint repül el,
Rá repült a barázdámra,
S dalolt lelkem fájdalmára…
Hallgass, hallgass, gerle-madár,
Ne énekelj, hallgass el már,
Inkább irj egy kis levelet,
Egy pár sorból, csak rövidet,
Hogy elküldjem jó anyámnak, –
Hadd hogy hiddje, hadd hogy lássa,
Mily szomoru az ő lánya,
Mily fekete az én szivem,
Mint a sár a falu végen,
Mit a szekér tapos össze,
A falunak sok juhnyája,
S a királynak katonája.