A gyermek, aki Zsuzsánnának ura volt, az én pajtásom vala, bár én
akkoriban töltöttem be hatodik életévemet. A gyermeknek fekete
körszakálla volt, lecsüngő bajusza és szelid tekintetü, barna szemén
okulárét hordott. Ez az okuláré sok mulatságos ügyre adott alkalmat.
Igen szerettem az orromra biggyeszteni és Zsuzsánna ura ilyenkor
lelkesen csapta össze a kezeit: „Pajtikám, te is doktor leszel, mert a
pápaszemet nagyszerüen viseled“, kiabált barátom és bukfencezett a
fűben. Itt meglehet mondani, hogy Zsuzsánna ura orvos volt, de nem igen
gyógyított senkit, csak engem; én pedig sohasem voltam beteg. A
szomszédunkban lakott, de miután nekünk nagykertünk volt, mindig nálunk
lebzselt és együtt barangoltunk a fák alatt és csalogattuk a nőstény
sárgarigókat. Mert Zsuzsánna ura pompásan utánozta a hím rigó füttyét;
és a szegény, tavasztól mámoros nőstények az egész környékből
összegyülekeztek a mi kertünkben, ha Zsuzsánna ura megszólalt a bokrok
mögé rejtőzködve. Zömök, kövérkés férfiu volt a pajtásom, talán már nem
is nagyon fiatal. A homloka magas volt, de a fákra felmászott, mint a
mókus. Futásban versenyeztünk; sőt Zsuzsánna ura a kezén is tudott
járni, amit én nem tudtam.
Zsuzsánnát, akinek ő ura volt, nem igen lehetett látni, legföljebb csak
akkor, ha selyemszoknyában elröpült az utcán. Zsuzsánna nagy asszony
volt és nem vett részt a mi mulatságainkban.
Ha jól emlékszem, szerelmes is voltam belé, de ezt nem tudom világosan.
Ő nem volt szép, de nagyszerü volt. Már nem is fiatal, hanem úgy kacagni
és énekelni senkisem tudott az asszonyok között, mint ő. A hangja, –
mély, tömör hangja vala – messzire elhallatszott és ez a hang sokszor
zavart meg bennünket mulatságainkban, amint Zsuzsánna a szomszédban, az
ámbituson állva, elkiáltotta magát:
– Lajcsi, hazajönni!
Barátom ilyenkor aggodalmasan porolta le ruháját és rendbeszedte magát,
pápaszemét zsebkendőjével fényesre simogatta, kalapját föltette és
szorongó, de komoly lépésekben indult hazafelé. Otthon Lajcsi sohasem
bukfencezett, sőt a fákra sem mászott föl. Nagyon csöndesen viselhette
magát, mert a rigófüttyöt sem hallottam soha a szomszédból. Ellenben az
ablakok nyitva voltak és odabenn Zsuzsánna zongorázott és éneke
hallatszott. Fiatal férfiak is jártak a házhoz, Lajcsi barátai; de
Lajcsi barátom szívesen megszökött előlük és hozzám jött, mert mi a
nagykertben csöndesen, de igen vidáman mulattunk egymással.
(Mondatik, hogy a doktor, aki a pokolból került ide hozzánk és itt
elvette a gazdag és nagyszerü Baráth Zsuzsánnát, kicsit hóbortos volt.
Hiányzott néhány kereke, mindenképpen több egynél. Mert a doktor, amíg
Zsuzsánna otthon kiváló uzsonnákat rendezett és a zongoránál énekelt,
egy kisfiuval hancurozott a szomszéd kertjében és sose szeretett otthon
lenni. A hóbortos!)