Szegény kis ábrándos, szőke Mariska, aki a Boldogságoshoz imádkozgatott
férjért, avagy a halálért.
Azonban egyik sem akart jönni. Ó, nem. Mindkettő nagyon messze járt
ettől a falucskától. Itt csak a végrehajtó jelentkezett, az ünnepélyes
és bús Krovácsek Márton, aki lassan elvitt mindent.
Már a fecske is búcsúzott az eresztől. Innen korábban költözik a madár,
mert itt hidegebb és szomorúbb minden. Ám a hegyeken még zöld volt a
világ és tarka virágoktól vala ékes a rét. A tótok, hazaérkezve a messzi
alföldi tájakról, aratásba fogtak. A zabocska beütött az idén és a
krumplicska is nagyranőtt sok-sok szegény, éhes tótocskák boldogságára.
A Szűz a templomban friss virágokból fonott koszorút látott az oltáron
mindig, mert az asszonyok és lányok hálásak ám a Jó Asszonynak. Szép
lesz az idén az aratás és sok aratás után a lakzi.
Csak a tekintetes úrék nem arattak az idén. És már nem is fognak soha.
Ó, Mariska, te szegényke, hiába várod szőke fejedre a vadvirágkoszorút
az idén; vidám tótocskák, dalos lányok nem állítanak be az udvarra
hangos énekszóval. Aratnak mindenfelé. Mi gyönyörü a rét ezer virágaival
és a virágokból egyik sem kerül a te fejedre, kis Mariska, ha csak
valamelyik jószívü tótlánynak meg nem esik rajtad a szíve…
Ah, nem is tudom, hogyan történt.