Amikor én emlékszem a Paraszkiva-malomra, akkor már afféle bagolyfészek
vala az. A kalugyerek szép rendje talán még virít odalenn a boldog
Bácskában, errefelé azonban már nem látni őket, mert megfogyatkozott a
bor. Mit keresne itt a kalugyer? Az ungvári nagy toronyból akármerre
nézegetünk széjjel, nem láthatni csak kerek hegyeket, meg bólintgató
jávorfákat. És szekereseket sem látni a kanyargó fehér országúton, akik
hosszú szekereiken boroshordókat hoznának arról alulról, ahol tán még
isznak néha bort is. Legföljebb a Paraszkiva-malmot látni csak innen a
messzeségben, merről a nedves szél birodalmából a károgó csókák szállnak
errefelé, mint fekete gondolatjelek a magasságban. A Paraszkiva-malom
nagy síkon állt és kőből épült. Nagy vasas kapuja mindétig zárva volt és
a kőkerítés alatt bolthajtás alá futott be a malom udvarára a sötétvizü
Morotva, ami valamerről a pokol felől jött csenevész fűzek és piros
fürtöket termő bodzafák között csavarogva. Mert a vize olyan mély és
olyan fekete volt ennek a Morotvának. Kívülről négy csupasz fal meredt a
levegőbe, amin kitört-betört ablakokon dudolt be a síkon végigdongó szél
és a széllel utazó csókák nagy lebbenéssel telepedtek meg a malom
hegyes, franciás tetején. A zöld moha persze kertet formált a zsindelyes
födelen, a csókák pedig azt a kis, nyitott oldali tornyot keresték föl,
amelyikből valamikor a molnár vigyázhatta a mult században a legényeit:
vajjon dolgoznak-e odalenn a kerekek körül? Persze, a kerekek
összedültek már régen és a fehér malomkövek töredezetten támaszkodtak a
ház falához. A gömbölyü veteránok számáról meg lehetett tudni, hogy a
Paraszkiva-malom nyolc kőre járt egykori időkben és így föltételezhető,
hogy a molnár vígan pipázgatott a tornyocskában a háztetőn. A rokkant
vitézek mozdulatlanul támaszkodtak a malom falának és nyilvánvalólag
merengve néztek a messziségbe, ahol az ungvári gőzmalom magos kéménye
okádta a füstöt a felhők felé.
A Paraszkiva-malom, amikor a barátok elszökdöstek belőle, évekig üresen
állott. A patkányok meglakták az egész házat és bizonyára sohasem
történik semmi a Paraszkiva-malommal, ha abban az időben ide nem vetődik
valami indzsellérféle, kis vöröskés férfiú, akinek semmiféle dolga nem
volt ezen a kerek világon. Fehér vászonköpönyegben őgyelgett a környéken
és ahány kóbor kutya volt a városban, azokat mind összeszedte, akkor
elment a püspökhöz és megvette a Paraszkiva-malmot. Ugyanekkor
kitudódott, hogy a kis vöröskés férfit Bobáknak hívják, – és egyéb
semmi.
Bobák a kutyáival beköltözött a malomba és ott kergetőzött velük mindig
a síkságon. Némileg bolond volt, de kárt nem tett senkiben, hát békében
hagyták.