A Paraszkiva-malom! – Lám, hogy Nicefor gyákonra is rákerüljön a sor,
azt igazán nem is gondoltam. Olyan régen elfelejtettem én Nicefort és a
többi nagytalpu kalugyereket, akik a Paraszkiva-malmot lakták, hogy tán
sohasem jutottak volna eszembe.
A nagytalpu Hipác és a szépfürtü Nicefor, nemkülönben Cyrill, a
dörgőhangú, öles oroszbarát bámulatosan előttem állanak. Az ungvári
püspök vett nekik egy házat a Morotva-parton és beköltöztette ide a
három barátokat. A nagytalpu Hipác mondta is azonnal:
– Mindig tudtam én, hogy a _pispek_ jó fiu!
A nagytalpu Hipác, – aki fekete, hosszu szakállát úgy ujjaira
csavargatta, hogy kezét alig tudta kiszabadítani, – így töltvén napjait,
azt gondolta, hogy a püspök annyira jó fiú, hogy tán megengedné még azt
is, hogy három asszonyt is vegyenek magukhoz a Paraszkiva-malomba,
megházasodván. De a püspök azt felelte: „Apage. Ha házat vettem nektek,
akkor kalugyerek vagytok, a barátnak pedig tilos almafa az asszony. Ha
pedig mégis kellene az almafa, akkor menjetek a pokolba, ki a házból“.
A nagytalpu Hipác úgy belekötött erre a szakállába, hogy öreg estig
tartott, amíg kibontakozott belőle. Fejcsóválva ment vissza Niceforhoz,
a szépfürtühöz és az ölestermetü Cyrillhez és szomoruan mondta:
– A pispek még sem egészen jó fiú. Mindig tudtam.
Azonban nem sokáig gondolkoztak, hanem beköltöztek a Paraszkiva-malomba,
amiről ez a történet szól. És estve, kiülvén az egykori malom tornácára,
búsan dalolgatták:
Hej, haj! kalugyernek nem jó lenni,
Mert keveset adnak enni…
A nagytalpu Hipác, a szépfürtü Nicefor és az öles Cyrill napjai ezután
csendesen teltek-multak a Paraszkiva-malom alatt. A három vedlett,
vénülő barát aztán egyszer szépen, sorban és egyenkint megszökött innen.
Előbb Nicefor, aztán Cyrill, végül Hipác. És a Morotva sötét habjai
tovább nyaldosták a Paraszkiva-malom alatt a szürke köveket. Mivelhogy
bizonyosan unalmas volt az élet a malomban.