Egyszer, midőn reggel Szidi félrevonta a függönyt az ablakról, úgy
látta, hogy onnan a magasságos ég felől aprón és fehéren száll a hó.
Ah, nagy eset.
Szidi kisasszony ez időben tisztára az időjárásnak szentelte minden
figyelmét. Dundi mondta is, hogy Szidi, a nagyságos, ebben a tekintetben
egészen az öreg excellenciásra ütött. Az excellenciás – egykor a ház
kemény ura – csudálatos barométerek föltalálásán törte a fejét untalan.
Szerfölött tudni szerette volna, vajjon holnap indulnak-e meg keletről a
szelek, amik zajongva repülnek keresztül a ligeten, ott megpihennek és
süvítve száguldanak át a puszta mezőn, a patakon, bókol minden jegenye,
a fűz – az a vén fűz – sipol és a szelek egyenesen ideérkeznek a házhoz.
A régi házhoz. Egy-két cserép gyorsan lefordult a tetőről, a kémények
mérgesen jelentették be létezésüket, zengett, búgott minden, az öreg
excellenciás pedig topogva, sebesen gesztikulálva járt-kelt a csudálatos
barométerek között. A zöld levelibéka ijedten húzódott meg a
befőttesüveg fenekén; Koxi, az a vén nagykalapu barát az ablak között,
házikójába vonult, az öreg úr pedig így kiabált:
– Hadd fujjon, hadd fujjon, mért nem lett püspök.
Igy mondta, értvén a szelet, ami vígan, dudorászva lepte meg a tájat.
Tudniillik az öreg excellenciás tele volt mindenféle bajokkal, amiknek
nem igen használt a szél. Aztán egyszer – épp ilyenkor – a hó lassan
szállingózott lefelé a mozdulatlan néma földre, ami dermedten,
nesztelenül várta már az éles novemberi szelek ellen megvédelmező pillés
köpönyeget – akkor indult el a lelke az öreg excellenciásnak ama csillag
felé, amelyikben ezután lakni fog. Szidi kisasszony egyedül maradt a
barométerekkel és Koxival, a faházikós, időre felügyelő baráttal. És
Dundival is, a kövér, vén huszárral, aki szélütéses fejét rejtelmesen
mozgatta és untalan csak az öreg excellenciásra, mesés viselt dolgaira
fordult gyenge elméje.
S im, ezen a reggel, midőn Szidi csontos kezeivel föltárta az ablakot,
ama reggele jutott eszébe a halálnak. Koxi egészen elbujt házikója
fenekén, a levelibékát pedig nem is lehetett fölfedezni. Mert hideg
volt. A tágas udvar fölött aprón, de sűrűségesen hullott a hó. A
szitálás suhogásával vala tele minden. A folyosó becsukott ajtaja előtt
apró halomba söpörte a könnyű szél a havat. Szidi tehát Dundi után
kiáltott.