Homályosan emlékszem ezekre a dolgokra. Mindig csak Lidit látom most, a
kis komoly, vékonyka, feketeszemü Lidit, aki a rossz fiút szerette. És
Márta is, a szigorú, elém jön keményre vasalt kék szoknyájában és
szöszke, magasra emelt fejével, amint katonásan dirigált mindent és
mindenkit. Még a doktor bácsit is, ha tudta volna.
Mert ő volt az, aki egy reggelen beállított a nyárfás, tiszta, kis
udvarra. Fejét ó-divatu selyemkendőbe takarta és karján cekker zörgött.
A doktor bácsi az ámbituson üldögélt pirosvirágu kabátjában és a legyek
mászkálását nézte öreg szemével. Márta megállt a grádicson és a kezét a
mellére tette.
– Én Néhár Márta vagyok, – mondta. – A doktor urat keresem.
Az öreg doktor bácsi mogorván tolta föl a pápaszemét.
– Beteg tán valaki?… Tessék közelebb jönni.
Márta közeledett és egy asztalra támaszkodott két kezével:
– Nem. Nem beteg senki.
– Hát?
– Hát? – Márta keményen beszélt. – Én annak az édesapjához jöttem, aki
az én kis hugomat feleségül akarja venni.
A doktor bácsi erre fölállott és kezét leeresztette. Hátralépett és mély
hangon szólt:
– Akarja! Hát akarja csak. Én apja nem vagyok annak a gézengúznak! Semmi
közöm hozzá.
Márta összehúzta szürke szemét. A doktor felé lépett:
– Tán a familia ellen van kifogása? – kérdezte fenyegetőleg.
– Semmi közöm hozzá.
– De szeretik egymást! Nem érti, doktor úr, szeretik egymást a gyerekek,
– kiáltott a vén Márta nagy fölindulással és karjait fölemelte: Szeretik
egymást, hát szeressék egymást.
A doktor bácsi mereven állt és egy szót sem felelt. Mártának csendesen
megeredtek a könnyei és fejét lehajtotta.
– Az én életemnek már úgy is vége, – rebegte, – legalább a kis hugom
legyen boldog. Oh, bár hallgattam volna egykor én is a szívemre, nem
pedig az emberekre…
– A szívére, kisasszony? – mormogta rosszkedvüen a doktor. – Hát jó.
Hallgatott volna rá. De mit akarnak azzal a tacskóval, aki meg akar
házasodni, aki rossz, gonosz, elhagyta a családi tűzhelyt, az öreg apját
és most semmi, csak tekergő. Mit akarnak azzal? Hagyják futni. Bizony
jobb lesz a kisasszonynak is.
A doktor mereven állt és fejét elfordította. Ő semmit sem akart tudni
Miskáról.
Márta kisasszony erre heves lett és az asztalt megcsapkodta:
– Maga egy kőszívü vén ember! Nem érti, ha mondom: szeretik egymást?
A doktor a fejét rázta. Azt mormogta: Jó napot és bement a szobába.
Márta kisasszony habozott egy pillanatig: tán utána rohan és jól
megtépázza. De aztán csak megfordult és katonás, kemény lépésekkel
elment.
Az ajtót bevágta maga után.