Hogy ezek a dolgok mind eszembe jutnak: tette a nyári nap, ami szerelmes
csábjaival eláraszt és az elmult évekből, elmult majálisokból szép
történeteket világít meg. Amikor egyszer is híre jött, hogy Miska
megházasodni készül.
A doktor bácsi, a mi jó, öreg, pápaszemes doktor bácsink, kiviaszkolt
deres bajuszával és kopott katonaköpönyegével a városban járkált és
mocskolta Miskát. Megállította az embereket és mindenkinek elmondta,
hogy megöli, lelövi, lebombázza azt a kölyköt, aki vén fejére szégyent
hoz. A polgárok fejüket csóválták és Miskára mindenki rosszakat mondott.
Miska ekkor már fölhagyott a cigányozással; sőt meg is komolyodott, mert
egy ügyvédi irodában állást kapott. Sápadt, szomorkás orcájával szinte
bujkálva járkált a házak fala mellett. Némileg meg is soványodott.
(„Persze, kutyának való a kosztja“, mondta a doktor bácsi, amikor Miska
megfogyatkozását hírül hozták neki.) Hanem esténkint egy kis
feketeszemü, gyenge leánnyal látták Miskát sétálgatni, akinek karjába
szerelmesen fogódzott és semerre nem tekintett, csak annak a kis
leánynak a szemébe. A kisebbik Néhár-leány volt, a Miska mátkája,
Lidike. A kis szomoru, gyenge violához hasonló Lidi, aki gyengeségével
és kicsinységével fékezte a szilaj fiút.
Nem is tudni, hogy történik az ilyesmi. A szegény Néhár-lányok, az
árvák, varrogattak, amikor egyedül maradtak. A kemény Márta vezette a
házat és kis boltot rendezett be itt az utca végén. Hát Miska idetalált.
Lidi – ez a kis fekete bogárka – került az útjába a rossz fiúnak, akibe
Miska beleszeretett és ő is Miskába. Mert szegény Miskát senki sem
szerette és a polgárok, ha róla beszéltek, csak szidalmazni tudták.
Miska kérvényt nyújtott be a város árvaszékéhez, amelyben engedélyt kért
a nősüléshez, miután Miska még nem volt teljes koru.